Fegyverrel indult diszkóba egy tömörkényi férfi

Egy illegálisan tartott pisztollyal és a hozzá tartózó 83 lőszerrel indult diszkóba egy tömörkényi férfi, a rendőrök őrizetbe vették - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, állampolgári bejelentés szerint a negyvenéves férfi ittasan egy fegyvernek látszó tárggyal indult el személygépkocsijával egy kiskunfélegyházi szórakozóhelyre pénteken hajnalban. A rendőrök Tömörkény belterületén megállították, átvizsgálták autóját, amelyben egy engedély nélkül tartott, működőképes maroklőfegyvert, valamint 83 lőszert találtak, amit lefoglaltak. Hozzátette: az is kiderült, a férfi ittasan ült a volán mögé. A gyanúsított kihallgatásakor elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Ellene lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének és járművezetés ittas állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, kezdeményezték előzetes letartóztatását - tudata a szóvivő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek