Saját barátnőjét futtatta külföldön a magyar férfi

Újabb három férfi kiadatásáról döntött tegnap a Fővárosi Törvényszék, a Csiszár Judit bíró vezette tárgyalásokon minden őrizetes a gyorsított átadást választotta. A Szegedről indult prostiügy 11 tagja így legkésőbb április másodikára a franciaországi Nancyben lehet, mindössze egy elfogott élt a fellebbezés jogával. A férfiakat bűnszervezet létrehozásával, pénzmosással és kerítéssel – azaz lányok futtatásával gyanúsítják - írja a delmagyar.hu.

Zsúfolásig megtelt szerda reggel a Fővárosi Törvényszék földszinti folyosója. A Szegeden és Csanyteleken hétfőn elfogott, lányok futtatásával gyanúsított férfiakhoz 10-20 fős csoportokban érkeztek a hozzátartozók. A bilincsben és vezetőszáron várakozó férfiakkal a kedd reggeli tárgyalástól eltérően most nem beszélhettek a rokonok.

Csiszár Judit bíró először a 49 éves K. János átadásáról döntött. Az ügyész elmondta, K. János ellen 2011-ben már az osztrákok is nyomoztak, ebbe a franciák két éve kapcsolódtak be. A gyanú szerint K. 2015-től négy lányt futtatott, a munkát a társaktól kapott utasítások szerint rendezte: ezért kétmillió forintot „kapott" a lányoktól. A férfi segített a lányok Strasbourgba szállításában, arról is ő döntött, hogy ki és mikor jöhet haza, Magyarországra.

Az ügyészi álláspont szerint F. József Dávid is már 2011-től „űzte az ipart", Franciaországban 2014-ben kezdett. A rendőrök 2015-től több bűntársával együtt látták Strasbourgban, ahogy a prostik munkáját felügyeli. Gyakran találkozott azokkal a magyarokkal, akik a légyottokhoz béreltek lakást. A bevételből több ezer euró jutott F.-nek és családjának, több lányt is futtatott, a pénz nagyobb része viszont a K. klánhoz vándorolt. Ügyvédje szerint F. sosem járt a megnevezett helyeken, kérte a kiadatás elutasítását. Csiszár Judit bíró jelezte, a hazai hatóság nem vizsgálja az esetleges bűnösséget, csak a kiadatás feltételeit.

R. Pál esete volt tegnap a legérdekesebb. A Csanyteleken testvérével együtt elfogott, erős testalkatú férfi az ügyész elmondása szerint saját barátnőjét futtatta, akinél legfeljebb napi 30 eurót hagyott.

Mindhárom őrizetes átadási letartóztatásba került, a férfiakat legkésőbb április másodikáig átadják a francia hatóságoknak. A kiadatással viszont meggyűlik a magyar rendőrök dolga, ugyanis a Szegedtől 1362 kilométerre lévő Nancybe repülővel nehéz eljutni. Ráadásul a légitársaságok egy járatra legfeljebb egy letartóztatottat engednek fel, most viszont 12-ről kell gondoskodni. A lap úgy tudja, az sem kizárt, hogy a magyarok az osztrákok és a németek közreműködését kérik, így juttatják el a francia határig a gyanúsítottakat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek