Horváth Soma MSZP-s képviselő már hatszor javasolta a közgyűlésben, hogy állítsanak fel egy lakótelepi városőrséget a Derkovitson, hogy javítsák az ott lakók biztonságérzetét. Bár a politikus szerint a lakosság részéről lenne rá igény, a testület egyelőre nem támogatta az ötletet. A képviselő elmondta, ismét javasolja majd a tervet. A szolgáltatóházak körüli köztéri kamerákkal viszont már így is sikerült javítani a közbiztonságot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!