30 milliós eurót fektetnek a kínaiak a Nyugat-Dunántúl autóiparába

A magyar-kínai gazdasági vegyesbizottság ülése után a napokban jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy két kínai autóipari beszállító vállalat 30 millió eurós beruházást hoz a Nyugat-Dunántúlra. Az egyik esetében kapacitásnövekedésről van szó, tehát egy meglévő gyárat bővítenek. A másik zöldmezős beruházás lesz, ami új üzem építését jelenti. A két beruházás összesen 600 új munkahelyet hoz létre,mindkét vállalattal a héten jelentik be a beruházások részleteit.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek