Ha akarjuk, így is szemlélhetjük a körülöttünk zajló kampány-mizériát. Ha választási időszakban képi humorra vágytunk, eddig sem kellett hosszan keresgélni, elég volt egy-egy óriásplakátra pillantanunk. Fenn a magasban ott lóg például Kéremtisztelettel Józsi, amint a zöldellő tájban, parányi épület tövében hirdeti: "A haza nem eladó". Lefogadom, tízből ötnek biztosan ez ugrik be: "A házam nem eladó".
A politikai-humor azonban már nem csupán a járókelők, és humoristák műfaja, a kampány világába is befészkelte magát. A könnyedebb(?) összecsapások egyelőre leginkább az Interneten zajlanak.
Geszti-méter, avagy a plakát-humor
A legújabb slágert, a humoros plakát-blamázst az ötletember Geszti Péter, vele az SZDSZ honosította meg. Már a megjelenés módja is profizmusra vall, a szellemes montázsok először az Internet rejtett zugában, Szamizdata név alatt bukkantak fel, csak később kerültek plakátként az utcákra. Az illegális, rejtett imázs nagy vonzerő, a reklámszakmában gyakorta bevetett fogás. Általa nagyobb a figyelem, és élvezetesebb az étek. Ráadásul mindehhez szellemes, merész humor is társul. Persze a szamizdata plakátok a "negatív kampány" részei. Nem tesznek mást: imázsból blamázst. Az ihletet maga a kormánypárti "pozitív" marketingmunka, szlogenjeik, jelképeik adják. Így lesz a mézesből mérges-madzag. A szadeszes plakátokon a reklám (avagy beetetés) művészetének egyéb fortélyaival is találkozhatunk, mint például a "csúsztatás" eszközével. (Vigyázat, nem azonos a csúsztatás politikai jelentésével!) Nem állítanak, csak sejtetnek ("Hol a lé?"). A plakáthumor legújabb terméke a Nemzeti Színház évadja, rajta a program: "Szakember tragédiája, Bánya bácsi, Úrhatnám polgár". Számomra a kampány-humor egyik gyöngyszeme.
szamizdata.szdsz.hu
Polgárhonlap szocialista módra
Amíg Centrum-humor képi síkon is megmaradt a "zöldség"-eknél, addig az MSZP az Interneten szadeszes mintára maga is gyártott szamizdatos oldalt. Az MSZP honlapján elrejtve, egy plakátra való ráklikkelés után juthatunk el ide (ami időközben módosult, és a rejtett honlap saját domain nevet kapott). A szadeszes montázs-technika maradt, az asszociációk azonban mások. Többségükben inkább amatőr, mintsem profi marketinges munkák. Utcai plakátként, ellentétben az SZDSZ-képek többségével, nem állnák meg a helyüket. Kedvelt fordulat Csurkát Hitlerként, Orbánt fasiszta kisinasként ábrázolni, az ellenfelet az elnyomás, az erőszak (hitlerista) jelképeivel kifigurázni.
Lőj magadnak politikust!
Az MSZP-s szamizdaton egyéb különlegességre is felfigyeltünk. Itt a madár-gyilkolós videojáték mintájára most politikusfejekre lövöldözhetünk. Mielőtt az ifjú szocialistákat bárki a vörös terror tudatalatti megnyilvánulásával, az ellenség virtuális kiirtásával vádolná, ezúttal tudatjuk, nemcsak Kövér László bajuszát, hanem az őznek álcázott Horn Gyulát és Kovács Lászlót is becélozhatjuk magunknak. Való igaz, a felszarvazott fejek sorából egyvalaki mégis hiányzik, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. A játék, mocskolódás és sárdobálás helyett kiváló feszültség-levezető lehetne, kár, hogy a kivitelezés elég kezdetleges. A puska rosszul céloz, így a röpke vadászidényben az általunk kiszemelt vadat csupán négyszer-ötször tudjuk eltalálni.
(Időközben a céllövöldés akciót más, nem kevésbé szellemes játékokra cserélték, amelyek innen letölthetők:)

http://www.szegfu.hu/tulelo.php
Gyárts magadnak politikust!
Egy másik játék, az "ideális politikus" már mélyebb, emblematikus jelentéssel is bír. Maga a horror! Kövér László szájához Horn Gyula homlokát illeszteni, hozzá Hack Péter barnásan csillogó szemüvegét társítani, felér egy perverzióval. Nagy szomorúságomra Kövér László kunos szemét sehol sem látom, így az ideális magyar kormányfő beállításához igaz magyaros szemet nem találok. A játék új felfedezéseket rejt, ki gondolná, hogy Csurka arcéléhez például mennyire passzol Magyar Bálint mosolya.
A szocialisták szamizdatjáról letölthető (két hete még elérhető volt, ma már nem találjuk) még két gerappás animáció is. Az első, a Torgyán-remix a Bumerángból már ősidők óta kering a világhálón. A második, a kolbásztöltős Viktor Horn elvtárssal egybemixelve már egy újabb fejezet. Az előzőhöz hasonlóan szintén egy fanyar, South Parkos, altáji humortól sem mentes, ám élvezhető (másoknak bizonyára vérforraló) animáció.

http://intermedia.c3.hu/~adam/pokitika.htm
A jobboldali humor is terjed
Míg az ellenzéki pártok honlapjáról szabadon elérhetők a humoros oldalak, addig a nemzeti vonal stílusában készült honlapnak nincs gazdája. Egy valódi szamizdattal állunk hát szemben, ahol a készítő valóban illegalitásba vonult. A retorikából azonban a feladók pontosan betájolhatók. A "Magyar Liberálbolsevik Párt" című oldal egyébként veretes munka. Gondosan kidolgozott, bár egy kicsit nehezen olvasható weboldal. Képi humorának forrása az ellenzék által is gyakorta alkalmazott elem, a csúsztatás és a negatív hangulatkeltés. Ők a vörös terrorral viccelődnek, a jelenkor szocialista politikusaihoz a tanácsköztársaság kommunistáit, Rákosit és Kun Bélát társítják. Video-klipként letölthető egy archív híradó részlet is, amelyen Medggyessy és Kádár János egymással bratyizik. A mozgó plakáton az újabb bolsi-libek is helyet kaptak, a pártalapító munkásgyűlésen, Marx és Engels társaságában a Heti Hetes stábja is ott van. Bájos ötlet, hogy fórumuk a Népszabadság fórumára vezet.

Még több humort >>
http://geocities.com/mszpkampany
Magyar Ady Párhuzam és Nemzeti Pina Párt
Végezetül szemezgessünk az anti-kampányok közül is, hiszen a szellemes netezők a nagyok árnyékában, kampányfogásaikat kikarikírozva, pszeudo-pártjaiknak remek kis honlapokat kreáltak. Gondoljunk csak a "Bajor Imre Szellemi Páholyra", vagy a listavezető "Magyar Ady Párhuzam és Nemzeti Pina Párt"-ra. A kedvencem a Magyar Birka Párt, az együvé tartozás, a juhokrácia pártja. Idézzünk fel néhány sort az egyik legszellemesebb anti-kampány bevezető soraiból, a célok közül: "az egy nyájba tartozás élményében való feloldódás, a rohanó világ tempójának lassítása a Magyar Gulyás Párttal és a Pató Pál Párttal összefogásban (Hedonista Unió), - a "két kolomp, három pántlika, négy láb" cél mielőbbi elérése,- Magyar birkának magyar legelőt!. Elhibázottnak tartjuk azt a gazdálkodási szemléletet, amely a magyar termőföldeken bármiféle külföldre eladható növényt termeszt(ene). Minden föld legyen parlagon!"
Azért a Parlamentáris Álmokat Remélők Tömegpártja, szimbólumukkal, Munkácsy ásító inasával se kutya!
Néhány nyilvántartásba vett párt
(a teljesség igénye nélkül)
További pártok >>
http://okorszem.hu/szavazas/
Egy kis ízelítő ...




