Választási éjszaka 2002.

A Nyugat körülnézett az izguló pártirodákban, és meginterjúvolta az első bejutott szombathelyi képviselőt, Hankó Faragó Miklóst.

Zűrös pártok közt választani, no most nem a tényleges szavazásra gondolunk, hanem arra, kinek az irodájába látogassunk először. Mi is, mint minden magát tudatos választónak gondoló polgár, a televíziót lesve vártuk az esti indulást. A sorrendet aztán a véletlen döntötte el, először az MSZP kampánykuckójába, majd a Fidesz lakhelyére, végül Dr. Hankó Faragó Miklóshoz látogattunk el.

Az MSZP irodájában gőzölgő virsli és sistergő televízió mellett várják az előzetes választási eredményeket. Sikerül elcsípnünk a hangulat fordulópontját, így a ború és a derű minden lényeges percét átélhetjük. Nagy üdvrivalgással fogadják a hírt, miszerint az SZDSZ biztos parlamenti küszöböt ér el, míg a MIÉP bejutása egyre bizonytalanabb. Már a pezsgő is előkerül, mikor jön az újabb meglepetés, az MSZP, ha csak pár százalékkal is, de átveszi a vezetést.

A megyei irodában Szűcs Gábor képviselőjelölt pártja ingatag lábakon álló sikerének is tud örülni, bár már láthatóvá válik, hogy személyes ellenfele, Sági József magasan túlszárnyalja majd. A Fidesz Vas megyei fölényének okát Szűcs Gábor a megye korábbi elszigeteltségében és az aprófalvas települések nehéz megközelíthetőségében látja. Személyes jóslatokba nem bocsátkozik, a második fordulót bizonytalanul, azonban mégis bizakodva várja.

A Kisfaludy utcában, a "pártokházában" a Centrum Párt és a kisgazdák székhelyén tíz óra tájban már csend honol, fény sem szűrődik ki az ablakokon.

A Fidesz irodájában visszafogott várakozás, néhány szombathelyi önkormányzati képviselő és Sági József jelölt várja az eredményeket. Az MSZP-nél és később az SZDSZ szurkolói körében tapasztalt lelkesedésnek nyoma sincs, pedig Sági jelentősen vezet a körzetében. Mint mondja, kicsit keserű a szája íze, hiszen a kezdeti, a kistelepülésekről érkezett szavazatok alapján még a biztos befutók közé tartozott. Mivel a szombathelyi szavazatok miatt csúszott 50 százalék alá, úgy érzi, újra át kell gondolnia, hogy tudna a második fordulóban a megyeszékhely szavazóinak bizalmát is jobban megnyerni. Erősen bízik abban, hogy a második forduló teljes sikert hoz számára, hiszen Vas megye ismét bebizonyította, hogy erős Fidesz bázis. Az első fordulóban az öt körzetből négyben első helyen végeztek.

Gyimesi Józseffel, a másik szombathelyi képviselővel nem sikerült összefutnunk.

Dr. Hankó Faragó Miklós, SZDSZ-MSZP közös jelölt ügyvédi irodájában kampányváltó a hangulat, pezsgő és lelkes támogatók hada fogad minket. A friss híreket három külön televíziókészüléken, három csatornán, teletexen és Interneten figyelik párhuzamosan, s emellett folyamatosan csörögnek a telefonok. "A jövő véget ért" viccelődik a Hankó javára visszalépő Ipkovich György (MSZP) aki szintén itt drukkol.

Bár a képviselő győzelme már legalább egy órája biztosnak látszik, az ünneplés szigorúan csak a 100 százalékos eredmény hírére kezdődik el.

Végre itt a száz százalék, Dr. Hankó Faragó Miklós több mint 50 százalékot ért el. Így már tizenharmadik évét kezdheti el a Parlamentben. Nagy az öröm, hiszen a képviselő pártja jelöltjei közül egyedüliként jutott az első körben mandátumhoz. Taps, pezsgő, hitvesi csók, majd az első nyilatkozat a Nyugatnak: "Nagyon szépen köszönöm azoknak a választópolgároknak, akik Szombathelyen az országost meghaladó arányban vettek részt a szavazáson, s ezzel lehetőséget adtak arra, hogy megfelelő legitimitásom legyen. Köszönöm az SZDSZ-es és MSZP-s barátaimnak, akik részt vettek a kampányomban és rengeteg energiát fektettek abba, hogy ilyen eredményt érjek el, s hogy értelme legyen a baloldal összefogásának. A második fordulóban még sok minden változhat, az együttműködés további sikereket hozhat itt Szombathelyen. A kimagasló részvételi arány és az eredmény arra bizonyíték, hogy Szombathely változtatást akar. Az önkormányzati választásokon ugyanezt kell véghezvinni, s akkor egy egészen más Szombathelyt építhetünk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2002