Tengerentúli visszhangok

A Washington Post és a New York Times egyaránt címlapon számolt be a magyarországi választásokról.

A két médiaóriás villámgyorsan reagálta le a vasárnap lezajlott első fordulót, a Washington Post ráadásul két nap alatt öt cikket is lehozott a honi történésekről. A két orgánum a magyar híradásokban megjelenteken túl szakértői véleményeket is közzétesz, illetve nyilatkozatokat egyes magyar választóktól. Most ezekből szemezgetünk, jobbra vagy balra hajlongás nélkül, lehetőségeinkhez mérten megőrizve a független hangnemet.

Ian Fisher, a Times újságírója a politikai elemzők megalapozott véleményével kezdi bevezetőjét: az analitikusok szerint ugyanis nagyon valószínűvé vált a kormányváltás, miután az első forduló egyértelmű sebeket ejtett a jobbközépen, és egyszersmind megüresedett padsorokat teremtett a Parlamentben azzal, hogy az egyetlen szélsőjobbos pártot, a MIÉP-et száműzte a törvényhozásból. Orbán Viktor egyik tanácsadója, Schmidt Mária szerint egyelőre még nincs veszve semmi - Horváth János, a Választási Bizottság egykori tagja azonban a fordulat lehetőségét teljesen kizártnak tartja. Szerinte egyszerűen képtelenség két hét alatt meghódítani a szűz talajt, megnyerni az elvesztett szavazókat.

Szakértők szerint annyiban is nagyobb szerencséje volt az MSZP-nek, hogy a határozatlan szavazók inkább a szocialisták felé hajlottak, amikor ikszelésre került a sor. Sőt, mindezekhez az is hozzájárul, hogy a megkérdezett választópolgárok szerint a Fidesz-MPP az utóbbi időben rendkívül jobbra tolódott, és túlzásba vitte a nemzeti öntudat hangsúlyozását, mely az emberek többségében értelemszerűen aggodalmat ébresztett. "A miniszterelnök technikája kimondottan agresszívnek tűnt nekem, úgy érzem, a hatalom megtartása volt az elsődleges célja" - nyilatkozta a Times-nak a 23 éves szocialista-szimpatizáns Fábián Katalin, egy szavazó a sokmillió közül.

Ezzel szemben a Fidesz támogatói arra hivatkoznak, hogy az MSZP igazságtalan módon a jobboldal győzelmétől való félelemre taktikázott, meggyőzve az embereket arról, hogy rettegniük kell a kormánypárt újbóli hatalomra kerülésétől. Ráadásul épp azok mondják mindezt, akik voltaképpen örökösei az 1945 és 1990 között uralkodó kommunistáknak. "Rengetegen gondolják azt, hogy a régi rezsim alatt jobban éltek: mindig volt mit enni, boldog volt mindenki. Ezek az emberek azonban nem képesek a színfalak mögé látni" - vallja a csalódott Varga Kornél, 23 éves Fidesz-barát zenész.

Fricz Tamás politológus szintén a Fideszt támogatja - szerinte nagy munka vár a pártra abban a tekintetben, hogy megnyerjék maguknak azokat a vidéki, elsősorban mezőgazdaságból élő embereket, akik most vasárnap távol maradtak az urnáktól. Papp András elemző szerint pedig abból is probléma adódhat, hogy a szocialistákkal tartók az első forduló után a biztos győzelemben bízva esetleg nem mennek el szavazni a második körben, növelve ezzel a polgári párt esélyeit.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2002