Több mint polgár, ember!

Bemutatkoztak a Szabaddemokraták képviselőjelöltjei.

Érdemes a kampányba fogni
A szabaddemokraták bizakodnak. Úgy vélik, az országgyűlési választásokon érdemes önállóan, az MSZP nélkül is indulniuk. - derült ki csütörtök délelőtt, a párt szombathelyi irodájában rendezett sajtótájékoztatón. Bemutatták Vas megyében induló képviselőjelöltjeiket, és ismertették a megyei listát.
Örömmel tették közzé a MTA Politika-tudományi Intézetének legújabb felmérését is, mely szerint pártjuk népszerűsége a biztos pártválasztók körében már nyolc százalékos. Egy szintén a közelmúltban készült statisztika szerint Vas megyében még reménytelibb a helyzet, hiszen itt jóval tíz százalék felett állnak. Ez - magyarázták - két dolgot bizonyít: egyrészt, hogy érdemes a kampányba belefogni, másrészt, hogy az SZDSZ a 98’as választások utáni sokkból végre magához tért.

Veteránok a harcmezőn

"Többen felvetették: miért veteránokkal indulunk a harcba? A párt helyi szervezete miért nem állít a választók elé új arcokat?"
Az SZDSZ saját kérdésére így válaszolt: most kipróbált harcosokra, politikai tapasztalattal bíró jelöltekre van szükségük.
Így a területi lista élén, és a választókörzetekben is többnyire az előző választások szereplői futnak. Az első választókörzetben, és a területi lista élén Dr. Hankó Faragó Miklós áll. Ő SZDSZ-MSZP közös jelölt, mivel az MSZP-s Ipkovich György visszalépett a javára. A lista második helyén Horváth Vilmos szerepel, aki Kőszeg vonzáskörzetében méretteti majd meg magát. A listás harmadik, Mészáros Béla az 5. választókörzetben indul. A negyedik, Dr. Szabó István Sárvár vonzáskörzetében jelölt. A második körzetből (itt az SZDSZ az MSZP-s Szűcs Gábor javára visszalépett) kiesett Rácskay Jenő a területi lista ötödik helyére szorult. Őt a listán Feiszt György, Dr. Göde György, Bakóczai-Ihrig Gusztáv, Dr. Vágó Attila és Czubor Ferenc követi.

"Tiszta szándék, tiszta eszközök."
Mint megtudtuk, az MSZP-vel további megállapodást, visszaléptetéseket nem terveznek. Az első és második választókerültben létrejött MSZP-SZDSZ megállapodást egyedi esetnek, két helyi szervezet megállapodásának tartják.
A Vas megyei SZDSZ középen áll, nem kíván egyik irányba sem kimozdulni. Ha a programok és célok közösek, bárkivel, jobb és bal-oldalon egyaránt "szóba állnak".
Az SZDSZ reméli, Vas megyét a kampányidőszakban is elkerüli majd a durva hangnem. A jelöltjeik az acsarkodás helyett inkább választókerületeik problémáival kívánnak foglakozni. Megoldandó feladatnak tartják többek között a megye kisebb városainak (Kőszeg, Csepreg és Répcelak) fejlesztését. Mert hiába kaptak városi rangot, az állam központosító politikája miatt lemaradtak. Az SZDSZ elítéli azt a módot, ahogy a Fidesz-kormány az önkormányzatokkal bánik, és úgy érzik, a kistelepülések függetlensége veszélybe került.
Nyugat

Az SZDSZ Vas megyei képviselőjelöltjei:


1. számú választókörzet: Dr. Hankó Faragó Miklós (SZDSZ-MSZP közös jelölt)
2. számú választókörzet: Szűcs Gábor (MSZP-SZDSZ közös jelölt)
3. számú választókörzet: Horváth Vilmos
4. számú választókörzet: Dr. Szabó István
5. számú választókörzet: Mészáros Béla

Vas megyei területi lista:


1. Dr. Hankó Faragó Miklós
2. Horváth Vilmos
3. Mészáros Béla
4. Dr. Szabó István
5. Rácskay Jenő
6. Feiszt György
7. Dr. Göde György
8. Bakóczai-Ihrig Gusztáv
9. Dr. Vágó Attila
10. Czubor Ferenc

Felvételünkön balról-jobbra: Mészáros Béla, Hankó Faragó Miklós, Dr. Szabó István, Horváth Vilmos

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2002