Szombat reggel. Bársonyosan párolog az októberi napsütés,ülünk a kertben, teát kortyolgatunk Pici bácsival, és a kortárs zene lehetőségeiről beszélgetünk. Csöngetnek, megjött a kifli és egy hír. Holnaptól nem jelenik meg a Népszabadság. Elsőre nem is értem, de amikor megértem, én is elsápadok. Ülünk a kertben, csendben, sokáig.
Most, ha nem haragudtok, nem megyek bele egy rezsibiztos szellemi holtterébe, miszerint nem is kár a Népszabiért, nem helyes, ha az ember felületes ítélettel birkózik, mondom sporthasonlattal, hogy mindenki értse. A politikában, a sportban érdem, ha a másikat a földre lenyomjuk, kipréseljük belőle a szuszt. Az íróknál, és emiatt a szellemi embereknél, ahova az újságírókat klasszikusan sorolni szokták, a földre gyűrés nemtelen, erőszakos, és erkölcstelen cselekedet. A szellem ilyen szintű legyőzése szégyene a győztesnek. De vannak gonoszak, akiket nem érdekel sem az erkölcs, sem Isten. Mindezt, azért írtam, ha valaki kíváncsi a véleményemre in nuce, önmagában vizsgálva a történteket, tértől és időtől elvonatkoztatva. Az más kérdés, hogy amikor a hatalom legyőzte Szókratészt, elvágta beszéde fonalát némi méreggel, Athén rohamosan hanyatlani kezdett. De ki nem szarja le Athént és a demokráciát? Mi magyarok vagyunk, és elegünk van a nihilistákból, akik írják és olvassák ezt a lapot.
A módszer most is tahó volt, igazán kedvelik az autónepper módszert, azt hazudjuk, hogy költözés, lesz minden, ha faszszopó újságíró, akkor pizza is, majd egyetlen pillanat alatt mindenki kikerül az elektronikus rendszerből. Szevasz paraszt, nesze neked itt egy sor…-írta egy dalában Paizs Miklós és nem gondoltam, hogy igaz lesz öt évvel később. De jött a boríték, benne a végzés, öcsém uram húzz a faszba. Főszerkesztőstül, gatyában.
A részeg kozákok garázdaságait idéző stílus nem véletlen, sőt, Habony Árpád ebben zseniális, a messaget nagy erővel tudja nyomni. Pont ebből ért majd a polgár, a médiamunkás, a propagátor, a hülye értelmiségi, a nyugger. Csomó idiótának meg tetszik Budán, hogy milyen erős kezű a király. Rájuk haragszom leginkább, mert csak akkor kezdenek el sikítozni, amikor már a konyhában vannak, megeszik a reggelijüket, majd elviszik az apukát egy időre.
Szabadkáról nézve egy kicsit röhögök is rajtatok, mert az oké, hogy engem nem sajnáltatok, annak ellenére, hogy két karaktergyilkoláson húztak át, de hát én is újságíró voltam. Na ja, a szakmai szolidaritás Magyarországon nem szokás. Mindegy is, de most legyen másképp, vagy húzzátok le magatokat a wc.-én barátaim, kollégáim. Bocs, a személyes hangért, de én is elbaltáztam az életem, hogy újságíró lettem elhagyott hazámban.
Arra is gondoltam, hogy jó lenne már szellemileg is kinyitni, és nem arra gondolni, hogy minden rossz a messziben történik. Múlt hónapban bilincsben vitték el az egész török ellenzéki sajtót, talán meg is kínozzák őket, de ti nem sírtatok egy cseppet sem. Orbán még egész rendes, hogy csak a piacról tünteti el ellenzéki lapokat, nem csuk senkit pincébe. Mi van, szar a vaj?(vajdasági mondás)
A nemzetközi megítélésünk tovább erősödött, és valóban úgy lehet, hogy Habonynak, bocs, Orbánnak Erdogán és Putyin a legjobb barátai, még azt is eltudom képzelni, hogy egyeztetnek.
A végére még egy személyest. Kétségem nincs, amikor dec. 16-án lejár a felfüggesztésem, rövid időn belül megpróbálnak újra kirakni. Az lenne jó, ha mindenki megértené, az egész médiatér megszerzéséről van szó. Rajtatok is múlik, hogy hagyjátok-e? Jó lenne, ha indulat helyett, megokosodva, hozzá látnátok a megmaradt javak megvédéséhez. Isten veletek és én is.
Bakács Tibor
