Igazi filmgyémántokkal kecsegtet az Izraeli Filmnapok

Díszbemutató és közönségtalálkozó is lesz a Savaria Moziban.

Komédia és dráma, játékfilm és dokumentumfilm. Szinte minden műfajból jut majd a november 21-én, hétfőn startoló és 25-én pénteken véget érő Izraeli Filmnapokon, a szombathelyi Savaria Moziban.

Izraeli filmnapok
Agora

Ennek keretében a legnagyobb filmes durranásra egyébként pénteken kerül sor, amikoris 18 órától Bereczki Csaba Soul Exodus című, egész estés és vadonatúj zenés dokumentumfilmjét mutatják be - közönségtalálkozóval egybekötve. A film a Brothers Nazaroff klezemer zenekar tagjainak történetén keresztül mutatja be a zsidó gyökerek jelentette identitást és annak keresését.

Soul Exodus
Agora

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra