Már kopogtat Savaria Történelmi Karnevál

Már egy hónap sincs Szombathely legnagyobb tömeget megmozgató rendezvényéig, ám még nem késő betervezni nyárvégi programnak a forgatagot. Összeállításunk ehhez segít.

Már egy hónap sincs Szombathely legnagyobb tömeget megmozgató rendezvényéig, ám még nem késő betervezni nyárvégi programnak a forgatagot. Összeállításunk ehhez segít.

Ha az idő is kegyes lesz a háromnapos rendezvényhez, akkor Kelet-Európa legnagyobb karneváljába csöppenhetnek a látogatók augusztus 24-26-ig. A tavalyi tapasztalatokat felhasználva az idén már a bőség zavarával kell megküzdeni, hiszen  nap közben nincs holtidő, valamelyik helyszínen mindig lesz előadás, vagy program (néha egyszerre öt helyszínen is!). A tervezést segíti a letölthető időrendi tábla, ami egymás mellett ábrázolja a programokat.

Ötre bővült a fő helyszínek listája: Öreg Város Vására (Fő tér), Kalandvár utca (levéltári tömb-belső),  RomkertFerences kert, valamint a Belső Uránia Udvar (mediterrán sziget).

A Savaria Múzeumban 24-től tekinthető meg a Savaria pénzei című kiállítás.

A város Fő tere e három napra régi, középkori vásártérré alakul át. A XI.- XII század óta e tér adott helyet több évszázadon keresztül a szombathelyi heti és országos vásároknak, innen is kapta nevét a település. A vásári sokadalom kézműves termékek, mesterek portékájából válogathat. Ki lehet próbálni a papírmerítés, a középkori lovagpáncél-készítés, a kovácsmesterség, a tarsolylemez-készítés fortélyait is. A nézelődésben megfáradt vándor szűretlen sörrel olthatja szomját és szabad tűz fölött sütött ökör húsával csillapíthatja éhét. A középkori vásár hangulatát tűznyelők, artisták, mutatványosok és gólyalábasok színesítik. Sötétedés után tüzek gyúlnak a Fő téren; a fáklyák fényében vonul végig mintegy ezer jelmezes az ódon utcákon, felelevenítve a Kárpát-medence egyetlen, 2000 éve folyamatosan lakott városának történelmét. A Szombathely központjában található Ferences-kert a helyszíne a szabadtéri színházi előadásnak, mely ezúttal a település történelmének középkori szakaszát jeleníti meg. A nagyszabású színjátékban mintegy 600 szereplő meséli el, Savariai Szent Márton, a későbbi Tours-i püspük legendáját, azt, hogy hogyan élt és boldogult a vásárváros polgára, hogyan lett a település "az ország kulcsa, kapuja". A Ferences- kertben felépül egy korhű római katonai legiós tábor, de a kert ad otthont az avarok és honfoglaló magyarok kései utódainak is. A középkori lovagok is itt vernek sátrat. Az arénában gladiátorjátékok, lovagi tornák, ókori ostromgépek bemutatói szórakoztatják a közönséget. A szervezők a gyermekekről sem feledkeztek meg. Számukra ideális helyszín a Kalandvár, ahol középkori vásári bábjátékokkal, zenés programokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a kicsiket. Erejüket és ügyességüket a Szellemjárta sikátorban régi korok gyermekjátékaiban tehetik próbára. A belváros hangulatos belső udvarai is megtelnek e három napra a karneváli forgatag résztvevőivel, ahol pikáns utcaszínházi bemutatókat láthat, középkori zenét hallhat a nagyérdemű. A római város civil életének emléke elevenedik meg a Romkert kétezer éves kövei közt. Itt az ókori rabszolgavásár, a taverna forgatagában, kézművesek, kereskedők, csepűrágók és gladiátorok között vegyülhet el az időutazó. Lesz áldozathozatal a római istenek tiszteletére, megkóstolhatják az ókori ételeket, és ihatnak amforában tárolt mézes bort is.

A tavalyi évhez hasonlóan   2001. augusztus 4-től idén is     információs pavilon várja a karneválról  bővebb tájékoztatást igénylő érdeklődőket Szombathely Fő terén. A pavilonban    a karneváli és idegenforgalmi kiadványokon túl   a Történelmi játékokra, és a színházi programokra szóló  belépőjegyek, könyvek, videokazetták, és karneváli ajándéktárgyak vásárolhatók.

A Karnevált megelőző 3 hétvégén bemelegítésképpen látványos programok várják a Fő tér látogatóit: augusztus 4-én  római-, augusztus 11-én magyar-, augusztus 18-án középkori hétvége.

A programok keretében az adott kor  jelmezes szereplői mutatják be tudományukat,  harci ismereteiket, öltözködésük főbb kellékeit.  Ezen kívül a nézők saját maguk is elkészíthetik a karneváli felvonulásra szóló egyéni jelmezeiket, és megkóstolhatják eleink ételeit.  A kézműves foglalkoztatók mellett  némi "agytorna" is vár a nézőkre, a kvízkérdések megoldói a történelmi játékra szóló jegyeket nyerhetnek.

A rendezvény 3 napján 2001. augusztus 24-26-ig  a Fő téri pavilonban alkalmi postahivatal működik, ahol alkalom nyílik a karneváli képeslapok lebélyegeztetésére (természetesen alkalmi karneváli bélyegzővel) és a karneválról küldött kedves üdvözletek azonnali postára adására.

A tavalyi tapasztalatok alapján érdemes jó előre bebiztosítani a belépőjegyeket, mert 2000-ben nagyon sokan kerítésen kívülre szorultak, mivel már egy héttel az előadás előtt minden jegy elkelt. A jegyrendelésnek számos módja van. A részletekért és az árakért kattintson ide!

Messzi tájakról érkezőknek nem árt már most szállás után nézniük, mivel a szombathelyi szállodákban fogyóban vannak a helyek. Ha valaki lekésett a megyeszékhely szobáiról, annak sem kell elkeserednie, a környező városokban (Kőszeg, Sárvár, Bük), vagy településeken biztosan talál megfelelő pihenőhelyet.

A nagy tömeg sajnos vonzza a bűnözőket is. A rendőrség mindent megtesz majd a gondtalan szórakozásért, de a legtöbbet mindenki maga teheti saját biztonsága érdekében. A Vas Megyei Bűnmegelőzési Szolgálat jótanácsaiért kattintson ide!

Természetesen változások lesznek a közlekedésben is.

A járókelők a Ferences kert kerítésén keresztül nyomon követhetik a római tábor épülését, mivel délutánonként önkéntesek hada tesz azért, hogy időben álljanak a falak és az épületek. Vépen a szakiskolában pedig óriás hajítógép készül...

2001-ben a rendezvény a Nyugat-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság pályázatán elnyerte a 3 évre szóló "A Nyugat-Dunántúli Régió Kiemelt Kulturális és Örökségturisztikai Rendezvénye" címet.

Linkek:
Savaria Történelmi Karnevál 2000.

Tánczos

A Savaria Karnevál honlapja


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Savaria Karnevál 2001