Amiért még mindig érdemes kimenni a Szigetre

Idén sem ajánlott kihagyni a legnagyobb magyar fesztivált, ami ráadásul a 25. évfordulóját ünnepli.

Ahogy közeledik az augusztus, úgy kerülünk egyre közelebb a 25. Sziget fesztivál első napjaihoz, Gerendai Károlyék pedig idén sem spóroltak a világhírű előadókkal.

Na most, a legtöbben azért megyünk Szigetre, mert egyrészt milyen kényelmes, hogy nem feltétlenül kell sátrazni, hiszen a nagyi úgyis ott lakik a Filatorigát mellett, vagy ha mégsem, minden pesti könnyen hazajut éjszaka is. Másrészt, nem csak árban (idén teljes árú hetijegyet 99.000 Ft-ért tudunk beszerezni), hanem minőségileg is kiemelkedik a magyar szórakozni vágyó fiatalok lehetőségei közül.

Ugyanúgy jól tudod magad érezni Efotton, vagy Bánkitón, de ilyen közel, ilyen lehetőségeket, és előadókat csak a Sziget tud nyújtani.

A legtöbben Pink, a Major Lazer, vagy Macklemore nevét meghallva rohantak jegyet venni, de elmondjuk, hogy a zenén kívül mit érdemes még felfedezni:

Az installációkat

Az Art of Freedom néven elhíresült pályázat az, ami ennyire színessé teszi a Sziget világát. Diákcsoportok, kreatív tervezők jelentkezhetnek különböző ötletekkel már jó pár éve, hogy feldobják, és igazán különlegessé tegyék a "Sziget érzést". Azért nem mindegy, hogy a földre huppansz le, vagy egy újrahasznosított, műanyag PET palackokból készült óriási gomba árnyékába hintázni.

sziget.hu

A kisebb bulihelyeket

Legyen az akár a Csónakház, ahol az átlaghoz képest sokkal jobbak az árak, és könnyebb megpihenni két koncert között, hiszen nincs messze a Nagyszínpadtól.

Vagy a méltán híres Unicum sátor, ahol szuper slágerek mennek néha a korai 2000-es évekig visszamenően, és a bevállalósabbaknak még mini színpad is van, ahol megcsillogtathatják a tánctudásukat.

sziget.hu

A többi fesztiválozót

Ami miatt kiemelkedik még a Sziget a fesztiválok végeláthatatlan listájáról, az a közönségének színes összetétele. A 2016-os Szigetre több mint száz országból érkeztek bulizni vágyók, és a korcsoport is egyre szélesedik.

Mondjuk egy Balaton Sounddal ellentétben a Szigeten egyre több a külföldi, és egyre kevesebb a magyar. Ami, ha a turisztikai fellendülést nézzük, nagyon jó hír kis országunknak, és az csak a plusz, hogy egy hosszú este után valamilyen kedves, ittas holland lány tuti odajön hozzád megdicsérni a hajadat, és azon kapod magad, hogy végigbeszélgettetek egy jó fél órát.

sziget.hu

Még rengeteg olyan dolog van amiért érdemes kilátogatni, de a legfontosabb az biztos, hogy a varázslatos hangulat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sziget Fesztivál 2017