Hódító Nagy Sándor a melegfrontban

Úgy gondoltuk, az égi csatornákon ilyentájt menetrend szerint feltűnő bejgli szagú mézes-mázas papás-mamás-télapós filmek helyett megváltás lesz a plázában Nagy Sándorral az ókorba evezni. Bakot lőttünk. Az öregedő Oliver Stone torkán akadt a nagy falat, a Szakasz, a Született Gyilkosok rendezője ezúttal csúfosan vizsgázott.
Jól felültünk a PR-nak, hisz abban bíztunk, hogy a monstre történelmi tablóhoz majd tabu-döntögető homoerotikus szószt is kapunk. Hiszen még szenteste is azt mondta a rádió, hogy a görögök a nagy előd(?) homoszexuális irányultságát látva kiakadtak, és hadat üzentek Oliver Stone-nak. Persze sejtettük, a felhajtás kamu, az igazi Alexandrosz nyugodtan lehetett bi- vagy homoszexuális, hisz a kor tudvalévőleg szinte megkövetelte a hímek egymás közti testi érintkezését, főleg a harcias népeknél. Azért vártunk valamit…

Advent után, Sándor a melegfrontban…
Oliver Stone-nak még elnéznénk, hogy a macedón félisten képében egy pityergős szöszkére hidrogénezett hadvezért lovagoltat elénk. Ha ilyen volt, hát legyen ilyen! Azt azonban már nehezebben emésztjük, hogy Sándor férfiúi karizmája olyan, mint egy pártértekezleten felszólaló ifjúszocialistáé.

Nem azért nem tűnik hérosznak, mert történetesen a pasikat szereti, és minden fél órában sírva fakad, hanem mert a színész Colin Farrell tehetségét (rendezői utasításra?) az öltözőben hagyta. Szókincse és retorikája egyenesen G. Bush Junior kampánybeszédeire hajazik. Amint seregének a perzsa fronton, miközben birodalmába egy újabb idegen kultúrát készül bedarálni (szemközt a Bin Laden-tekintetű arab vezér hordáival), a népek felszabadításáról szónokol… – hát kinyílik a bicska a zsebben.

A harcedzett férfiak szerelmének ábrázolása enyhén szólva giccses
Ahogy a hímek egymás tekintetébe merülnek – mint egy másodvonalbeli homoerotikus film bevezető jelenete. A rendező Sándor szexuális orientációjával semmit sem mond, csupán korhű akar lenni. A hódító egyéb hálószobatitkainak ábrázolása is ordítóan nyálas – egy Férfi kellett volna.
És ha már az alakításoknál tartunk, megítélésünk szerint az anya, Olympiasz szerepére sem a fiatal Angelina Jolie volt a legalkalmasabb választás. Főként, hogy a kígyóbűvölő boszorkányos mama színészi eszköztára az igéző nézésben kimerült. Óriási lehetőség veszett el ebben a szerepben. A rendező megpróbált elénk tárni egy érzelmekkel telített anya-gyermek viszonyt, amelyben a fiú a sírig nyögi a terhes kötődést az imádott zsarnokhoz. Stone megmutatta, hogy íme, itt a lehetőség – és semmi.
Bukdácsolás a felszínen tovább. Fura Val Kilmert Philipposz királyként látni – az ő figurája viszont legalább él. Vagy legalábbis közel van hozzá, hogy éljen.

Hiába a háromórás kínlódás, egy hajszálnyival sem jutunk közelebb Alexanderhez
Egyre jobban kínlódunk. Túl nagy a merítés. Sejthettük volna, képtelenség Nagy Sándor életének eseményeit egyetlen filmbe belezsúfolni. Főként úgy, hogy Stone a legendás hadvezér szinte mindent rezdülését a vászonra kívánta tenni, kronologikus sorrendben. A történelmi tablóhoz ráadásul egy kerettörténetet is fabrikált: Ptolemaiosz fáraó (Anthony Hopkins) fel és alá sétálgat palotájában, és diktálja írnok-rabszolgáinak a filmet. Minek? Időhúzás… Miközben telnek-múlnak az órák, és a vásznon Sándor legyőzhetetlen serege átküzdi magát 35 ezer kilométeren, és eljut egészen a Himalájáig, mi egyre türelmetlenebbül várjuk a nagy hadvezér végét, és vele a felszabadító villanykapcsolást.

A csatajelenetek túl hosszúak
Hiába szépek a helyszínek, a szinte kizárólag túl közeli plánokból fotografált kardcsattogtatások, az íjjal, nyíllal, parittyával és dárdával való harc, a páncélos lovaglás, a falanx és egyéb katonai alakzatok és öldökléseik egy idő után érdektelenné válnak.
Az operatőr nem a szem mágusa, kaszáló-kapkodó kameramozgásai olykor kifejezetten műkedvelőnek tűnnek. Nagy Sándor nyolcévnyi bolyongásának végül se füle se farka. Nem jön át, miben állt Alexander nagysága, mitől volt legendás katonai géniusz. Mint ahogy az sem, hogy 5 millió négyzetkilométernyi birodalma mitől is működhetett. Miért is beszéltek évszázadokon át arról, amit ez a halvérű szöszke rövid élte alatt véghezvitt?

Kár a pénzért!
A történelmi hitelességről még annyit, a Nagy Sándornak küldött levél papiruszára angolul rótták a szavakat. És attól a leleményes megoldástól is hanyatt vágtuk magunkat, hogy a makedón szereplők kelta akcentussal beszélnek, a görögök pedig brit intonációval. Fontos szempont, ha már az egésszel baj van…
És ha mindehhez még hozzávesszük, hogy a könnyes monológok alatt Vangelis digitális pánsípra és kórusra írott izéi szólnak, akkor biztosan megszívlelik: kár a pénzért, ha tehetik, ne birkózzanak Nagy Sándorral, inkább süppedjenek tovább otthon foteljeikbe, és hadd jöjjön a papás-mamás-télapós filmáradat…