Jordán Tamás szerint talán Szombathelyen van a legerősebb rendezői gárda

A színházigazgató majd megnevezi azt, akit legszívesebben látna, hogy folytassa munkáját.

„Mostanra odáig jutottunk, hogy rendezhet nálunk Alföldi Róbert, Mohácsi János vagy éppen Zsótér Sándor is. Ha ehhez hozzávesszük Valló Pétert, Réthly Attilát vagy éppen Horgas Ádámot, olyan rendezői névsor ez, ami az országban talán sehol nincsen” – mondja Jordán Tamás a Színház.hu-nak adott interjújában, illusztrálva, hogy fennállásának röpke tíz éve alatt hova jutott el a Weöres Sándor Színház.

A színházigazgató emellett beszél a színházalapítás nehézségeiről, külön kiemelve Ipkovich György akkori polgármester szerepét.

Jordán Tamás
Vágvölgyi Bálint

Az utódlásáról való újságírói kérdést Jordán megmosolyognivalónak tartja.

„Hogyan történnek ma a színházvezetői kinevezések? Pályáztatás van és olyan kuratóriumok, olyan politikai elvárások, hogy semmi értelme nincsen bármiféle utódon gondolkodni. Miért nevelgessek bárkit, amikor úgyis a politika dönti el, ki vezet egy színházat?!” – kérdezi, majd később mégiscsak elég egyértelműen kiderül: ha rajta múlna, lenne ilyen ember.

„Két és fél év múlva jár le a mandátumom, és adott időben meg fogom nevezni azt, akit a legszívesebben látnék, hogy folytassa ezt a munkát. Ezt még ő sem tudja! … Adott időben majd többször beszélgetek vele” – kelti fel a kíváncsiságunkat Jordán Tamás, aki az interjújában értékeli az elmúlt évadot, beszél a vezető színészek távozásáról és a jövő évadról.

Ezekről a kérdésekről lapunk részletesen írt a közelmúltban.

Jordán Tamással tavaly közöltünk egy hosszabb interjút.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra