10 tény, amit lehet, hogy nem tud Robert Redfordról - Pédául, hogy ma 82 éves

A suttogó” volt Redford az első olyan filmje, amelynek egyszerre volt főszereplője és rendezője is.

Robert Redford színész, filmrendező és filmproducer Santa Monica-ban (USA, California), épp ma 82 éve, 1936. augusztus 18-án született. 10 pontban összegyűjtöttünk az életéből pár fontos dátumot és érdekességet:

Robert Redford
  • Édesapja könyvelőként dolgozott, anyja háztartásbeli volt. Redford angol, ill. ír-skót felmenőkkel rendelkezik.
  • Édesanyja 1955-ben halt meg, még ebben az évben Robert sportösztöndíjat nyert a Colorado Egyetemre.
  • Miután egyre kiábrándultabb lett az akkori kommersz amerikai életstílustól, hogy életébe színt vigyen, először Amerikát, majd Európát vette a nyakába. Végig egyedül, alkalmi munkákat vállalva járt városról városra.
  • Európában festészetet, tanult, majd New Yorkban, az Amerikai Színművészeti Akadémia hallgatója lett.
  • A Broadwayn a „Sunday in New York” című darabban láthatta először a közönség, majd a „Mezítláb a parkban”, következett, amelynek filmváltozatában Jane Fonda volt a partnere.
  • Sydney Pollackkal hét közös filmet készítettek. A „Butch Cassidy és a Sundance kölyök” című western tovább növelte a népszerűségét. Ebben akárcsak „A nagy balhé”-ban is Paul Newman-al nyújtott felejthetetlen alakítást. Redfordot játékáért Oscarra jelölték.
  • 1980-ban az „Átlagemberek” című családi drámát bemutató rendezőként és producerként is jegyezett filmje, három Oscar-díjat is kiérdemelt. Több év kihagyás után vállalt újabb szerepet az „Őstehetség”-ben, de az igazi visszatérés 1985-ben következett.
  • A „Távol Afrikától” című Sidney Pollack filmben, Meryl Streep oldalán, máig emlékezeteset alakított. A mű 11 kategória jelölésből hét Oscar-t nyert. „A suttogó” volt Redford az első olyan filmje, amelynek egyszerre volt főszereplője és rendezője is.
  • Az immár 82 éves, sármos örökifjú, Oscar-díjak mellett az Arany Glóbusz-, az Audubon-érem, a Brit Filmakadémia-, és a Dartmouth Filmtársaság díjának is tulajdonosa. Robert Redford a filmművészet jövőjéért érzett elkötelezettségtől vezérelve, 1980-ban a független filmesek támogatására alapította a Sundance Filmintézetet.
  • A Sundance Filmfesztivált, a kezdő filmesek seregszemléjét minden évben megrendezik a Utah állambeli Park Cityben.
  • Robert Redford
    Today.com

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Kultúra