Második alkalommal rendezték meg a nemzetközinek nevezett tökfesztivál az Őrségben. Ezúttal a szervezők nem aprózták el, egyben rendezték meg a "Természetesen, Őrség" vásárral. Ez mindenképpen jó választás volt, mivel érzésünk szerint a tökfesztivál önállóan nem állta volna meg a helyét.
Az első tökök már Nagyrákosnál hirdették a jó nevű rendezvényt. Az újdonsült város, Őriszentpéter központjában egy tökös tökember mutatta az utat a fesztiválhoz, meglepő módon a meredező "csutkájával". Aki hatalmas tökökre, különlegességekre, tökszobrokra számított, az biztosan csalódott a II. Nemzetközi Tökfesztiválban. Az idei felhozatal sokkal gyengébb volt a tavalyinál, és igazából a nemzetközi jelzőre sem találtunk magyarázatot.
A tökök legnagyobb része hagyományos takarmánytök volt, olyan, amit bármelyik tökföldön megtalál az ember. Az Őrségi Nemzeti Park központjánál megrendezett tökfesztiválon a legtöbb látogatót talán a kézműves sátor vonzotta, ahol töklámpást és különböző terményfigurákat készítettek a vállalkozókedvűek.
A gyerekek tökhajításban is jeleskedhettek, míg a töktermesztésben érdekeltek szaktanácsokat kaphattak és előadásokon okosodhattak. Az esti töklámpás felvonulás az idén is látványosra sikeredett.
A Természetesen, Őrség kiállításon és vásáron őrségi termékekkel ismerkedhettek a vendégek, így a látogatók két rendezvényt kaptak egy időben. A két helyszín közötti viszonylag nagy távolságot pónifogattal is megtehették a vendégek. Természetesen most is voltak "nyitott porták", így a messziről jött látogatók bepillanthattak az őrségi porták életébe.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!