A Tánc világnapja a Borok utcájában

Tíz-tizenötezer érdeklődőre számítanak Szombathelyen a Tánc világnapjára. Idén egyedül a helyszín változott: nem a Fő téren, hanem a Rákóczi utcában ropják majd.

„Ha elfogadjuk azt a híresztelést, hogy Szombathely a tánc fővárosa, akkor úgy illik, hogy a tánc világnapját ebben a hazában ünnepeljük meg” – mondta el Dr. Ipkovich György polgármester az idén negyedszerre tető alá hozott rendezvényről, ami ez alkalommal a Fő tér hálátlan állapotai révén áthelyezi székhelyét a Savaria Karnevál idején csak Borok utcájaként emlegetett Rákóczi Ferenc utcába, a körforgalomig bezárólag.

A rendezvény ötlete civil berkekben fogant

Három nap, huszonöt együttes, ezer táncos – ez a mérleg vár ránk a hamarosan nyakunkba hulló hosszú hétvégén az Iseum előtti terepen. Talán kevesen tudják, hogy a rendezvény ötlete civil berkekben fogant, ezt a kezdeményezést karolta fel anyagiakkal a város vezetése – idén már a Miniszterelnöki Hivatal is –, és ezáltal nőhette ki magát hagyománnyá. „Ami ebben példaértékű még, egy olyan kiadvány, ami országosan is egyedülálló: a Szombathelyi Táncregiszter” – ismertette Parais István művészeti vezető, és hozzátette: a brosúra három nyelven felkerül a város honlapjára is, és egészen Brüsszelig fogják propagálni.

A kiadványt az április 28-ai előrendezvényen, a Tánc Világnapi Gálán mutatják be este héttől az MSH-ban. Itt Szombathely legrangosabb csoportjai lépnek színre két részben: elsőként egy történelmi szűrőn áteresztve a táncalkotók gondolatait múltról és hagyományokról („Történelemkönyv”), azután az együttesek legjobbnak ítélt produkcióinak teret engedve („Best of”). Szombaton „Ó-Európa: Anyaföld” címmel a Keleti Kárpátokról érkező csángókat látja vendégül a rendezvény a Rákóczi utcai helyszínen, míg 30-án vasárnap kora délutántól éjfélig a legnagyobb érdeklődésre számot tartó Tánctéren jut lehetőséghez minden olyan szombathelyi csoport, ami magas fokon űzi a mozgáskultúrát.

A Tánc Világnapja rendezvényei miatt pénteken este 20 órától május elseje 12 óráig a Rákóczi utcában közlekedő Vasi Volán járatok kihagyják a Batthyányi tér megállóhelyet, helyette a Thököly Imre u. – Mátyás király u. – Zrínyi Miklós u. útvonalon közlekednek és a Mátyás király u. 10. előtt állnak meg. A rendezők a lakosság és az utazóközönség megértését kérik.

A program
Rendezvény Helyszín
A Tánc Világnapja
Gálaműsor
2006. április 28.
péntek 19,00
MSH Rendezvényház
Pezsgős köszöntő
és ajándék koncert
az alkotók, táncosok,
együttesvezetők részére
2006. április 28.
péntek 21,30
MSH Rendezvényház
Ó-Európa: Anyaföld
Középső színpad
A Keleti- Kárpátoktól
Nyugat-Dunántúlig
A hagyományos táncok
kultúrája
2006. április 29.
szombat 15,-17,00
Rákóczi utca
Európa Nap – Tánctér
Nagyszínpad
Táncos és zenés
Középső színpad
programok
Kisszínpad
három színpadon
2006. április 30.
vasárnap 14,00-19,30
Rákóczi utca
Európa Nap – Tánctér
Nagyszínpad
Gálaműsor
Tűzijáték
2006. április 30.
vasárnap 20,00-22,10
Rákóczi utca
Fm zerO koncert
Középső színpad
2006. április 30.
Vasárnap 22,10-22,40
Rákóczi utca
Isis Big Band koncert
Nagyszínpad
2006. április 30.
Vasárnap 22,40-24,00
Rákóczi utca

Kapcsolódó szavazásunkat megtalálja a címlap alján!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kultúra