Meghalt egy alaszkai helikopter-balesetben Petr Kellner milliárdos üzletember, a Forbes magazin szerint a leggazdagabb cseh – jelentette hétfőn a The New York Times című lap és Kellner pénzügyi csoportja.
A helikopter szombaton kora este zuhant le, a balesetben öt ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült. Az amerikai szövetségi légügyi hatóság tájékoztatása szerint az Eurocopter AS50 típusú gépet Butte városka közelében érte a katasztrófa, egyelőre nem tudni, hogy miért. A jelentésben szerepelt az 56 éves Kellner mint halálos áldozat. Egy másik, 50 éves cseh állampolgár is van a halottak között.
Petr Kellner halálát hétfőn Jitka Tkadlecová, a cseh üzletember tulajdonában lévő PPF pénzügyi befektető csoport szóvivője is megerősítette. A New York Times szerint a helikopter utasai síelni voltak az érintetlen alaszkai természetben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!