Cigenudli és scsevabcsicsa - Orsolya-napi vásár Kőszegen

„Mindenki másképp csinálja”
A felújított Fő térről a vár felé kanyarodva szinte mellbe vág az illatok kavalkádja, pedig még el sem értünk a várkapuhoz. Az út szélén frissen sütött gesztenyét kínálnak, nem sok sikerrel, az időjárás inkább szeptember elejét idézi, a forralt bor sem tűnik igazán kapósnak.

A várkapun belépve aztán egyből a dolgok közepébe pottyanunk, egy kicsit a kosztümös történelmi kalandfilmek világában érezzük magunkat, amikor Robin Hood álruhában vegyül a piac népsége közé.

Igaz, álruhára itt nincs szükség, az elvegyülés meg könnyen megy. Alig másfél órája kezdődött meg a vásár, és szinte már mozdulni sem lehet. Később megtudjuk, hogy a kapu mellett nyárson sülő malac mozgatása is gondot okozott, a nyársat hajtó motor elromlott, ezért kézi módszerre kellett áttérni. A sülő malacot ez már láthatóan nem zavarja, a produkciót bemutató horvát kisebbségi önkormányzat szakácsmestere szerint „így még valóságosabb a dolog”. Aztán fordít egyet a parázson sülő scsevabcsicsán, azaz az ujjnyi vastagságúra sodort darált húson, aminek a receptjét, azaz a fűszerezését nem hajlandó elárulni, mert „mindenki másképp csinálja”.

„A rum a legfontosabb”
Szemben kürtőskalács sül, kár, hogy ma már minden valamire való vásáron megjelenik az „igazi erdélyi kürtőskalács”, itt is ötméterenként sütik és árusítják.

A langaló is áttörte az ingerszintet, a kenyérlángost – mondjuk – nyolcméterenként vásárolhatjuk meg, érdekes, hogy az ára az 500 és 800 forint közti tartományban szabadon mozog.

Közben sváb népviseletbe öltözött néni állít meg, kosarából a fánkra hajazó cigenudlival kínál meg, amikor fizetni akarok, kedvesen megrázza a fejét. A cigenudli tényleg finomabb, mint a fánk, néhány méterrel arrébb készítője, Irén néni elárulja, azért, mert „ezt kétszer kelesztjük”, és cinkos mosollyal hozzáteszi, a titkos adalék a rum, mert „a rum nagyon fontos, az a legfontosabb”.

Sütemény – ajándékba
Szűk fél óra múlva már szinte terhelő a vegyes illatfelhő, hiszen keveredik a gulyás, a forralt bor és a gesztenye illata. Bemenekülünk a belső udvarba, itt nyugodtabb a légkör, süteményeket kínálnak. Szemre, illatra tetszetősek, az iménti sokk után a kóstolást kihagyjuk, de gyorsan megtudjuk, itt a város egyesületeinek (köztük a szervező Írottkő Natúrpark Egyesület) akciója zajlik. Az édességek értékesítéséből származó bevételt ugyanis céljaik megvalósításához használják, a Kőszegért Egyesület például mikuláscsomagokra gyűjt, amelyeket majd kiosztanak a gyerekeknek. Ennek megfelelően a süteményeknek nincs szabott áruk, „ajándékba” adják azokat, igaz, ennek fejében egy-egy kisebb összeggel illik támogatni a szervezetet.

Bizsuk és cserepes kaktuszok
A kézműveseket keressük, némi érdeklődés után a várárokba „száműzve” találjuk meg őket. Sajnos, kevés az igazán eredeti darab, ezüstékszerek, bizsuk, antikolt táblaképek, cserepes kaktuszok, gyertyák váltják egymást. Vissza a várudvarba, italt keresünk, kissé szomorúan nézzük a sok „bor, pálinka” feliratot. Inkább alkoholmenteset, ha már vissza kell autózni a megyeszékhelyre. Felvillanyozódunk a „házi bodzaszörp” táblát látván.

Kiderül, a Kőszegi Sportegyesület Síugró Szakosztályának (tényleg van ilyen!) standjánál állunk. Megtudjuk, évente kétszer, nyáron(!) és télen tartanak versenyeket. Gyorsan telefonszámot cserélünk, a bodzaszörp tényleg finom.

Hagyományőrzők, mazsorettek
Persze, kulturális program is zajlik, szombat délután a helyi nemzetiségi kórusok és a Dr. Tolnay Általános Iskola néptáncosai adtak műsort, vasárnap kettőtől pedig a hagyományőrző együtteseké, a mazsoretteké és a fúvószenekaré a színpad.

Visszaérve a főtérre, a minden nagyobb városban megtalálható dél-amerikai indián zenekarba botlunk. „Ezek követnek minket” - mondja egy hölgy kissé ingerülten mellettünk. „Tegnapelőtt Gyulán, tegnap meg Fehérváron láttuk őket” – teszi hozzá.
Igaza van, akkor már inkább a helyi hagyományőrzők és – persze – a mazsorettek.