Így zárta a pénteket és a hetet a forint

A legfontosabb devizák záró árfolyamai.

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.

A hetet a forint erősödéssel fejezte be.

Az eurót este hat órakor 373,36 forinton jegyezték a 12 órával korábbi 373,42 forint után. A dollár jegyzése 338,20 forintra ment le 339,12 forintról, a svájci franké pedig 379,58 forintra emelkedett 379,10 forintról.

Péntek esti jegyzésén a forint erősebben áll a heti kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,6 százalékkal az euró, 1,1 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság