Hetvenkedő katonát Szombathelynek!

Az idei Karneválszínháznak Plautus: A hetvenkedő katona című vígjátékát kaptuk, Szabó Győzővel a főszerepben. Olyan „körítéssel”, mint Jordán Tamás, Bezerédi Zoltán, Szorcsik Viktória. A rendező Lendvai Zoltán volt, a hangulat pedig, főleg a darab második felében fergeteges.

(Bár azóta sem tudtam megfejteni, miért tervezték a két, egymás mellett álló palotát a föléd alá. Minden egyes pincébe való alászálláskor izgultam, mikor ejtik már a fejükre színészek a hatalmas ajtót, vagy esnek le a lépcsőn…)

Nézzék meg képeinken, milyen arcot is tud vágni a szerepe szerint hiú, félős, hazudozós Szabó Győző, amikor épp meg akarja hódítani a közönség sorainak hölgytagjait!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Savaria Karnevál 2007