13 milliárd forintot bukhatott az állam a Vodafone megvétele során

Addig adtak, vettek, cseréltek részvényeket, míg össze nem hozták a 13 milliárdos veszteséget. Az MSZP feljelentést tett.

Hűtlen vagy hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, mert szerinte a százszázalékos állami tulajdonban lévő Corvinus Zrt. kevesebb mint egy év alatt jelentős, mintegy 13 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a Vodafone adásvétele során. Erről az MSZP kedden tájékoztatta az MTI-t.

A közleményben azt írták, az állam előnytelen részvénycseréket hajtott végre, magasabb értékű részvényeket cserélt el alacsonyabb értékű részvényekre, az ügyletek átláthatatlan módon és a nemzeti érdekeket súlyosan sértő veszteséggel zajlottak.

Hozzátették: az előnytelen részvénycserével az állam lényegében közpénzmilliárdokkal támogatta az Antenna Hungária Zrt. többségi tulajdonosa, a 4iG Nyrt. piaci pozíciójának javítását.

Vagyis az Orbán-kormány megszegve vagyonkezelési kötelezettségét elkótyavetyélt 13 milliárd forintnyi közvagyont, hogy egy magáncéget versenyelőnyhöz juttasson - fogalmazott az ellenzéki párt.

A közérdekű adatigényléssel megszerzett adatok alapján azt közölték, hogy 2023. január 31-én a Corvinus Zrt. 49 százalékos részesedést vásárolt a Vodafone Magyarország Zrt.-ben, amelynek állami tulajdonú részvénycsomagja 323,4 milliárd forintot ért. Ez alapján a később elcserélt 19,5 százaléknyi részvény értéke 128,7 milliárd forint volt.

Két nappal később a Corvinus Zrt. elcserélte a 19,5 százaléknyi Vodafone-részvényt Yettel- és Cetin-részvényekre. A csereügylet során a Vodafone-részvények értékét 125,7 milliárd forintban állapították meg, amelyek így hárommilliárd forinttal kevesebbet értek, mint két nappal korábban - részletezték.

A közlés szerint 2023 decemberében a Corvinus Zrt. eladta a Yettel- és Cetin-részvényeit 115,8 milliárd forintért, ezzel további 9,9 milliárd forintos veszteséget könyvelt el.

A szocialista párt szerint a tranzakciók felvetik a hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúját, ezért indokolt, hogy a hatóságok a nyomozást indítsanak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság