2025. április 1-jétől 3,7%-os, inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a Magyar Telekom, a Központi Statisztikai Hivatal által 2024. évre vonatkozóan megállapított és közzétett éves fogyasztói árváltozásnak megfelelően – közölte a cég.
Az emelés érinti az Általános Szerződési Feltételekben és az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok havidíjait, ugyanakkor a forgalmi típusú díjak változatlanok maradnak. A módosított havi díjakat tartalmazó számlát az üzleti vezetékes szolgáltatással rendelkező ügyfelek áprilisban, a lakossági vezetékes, lakossági mobil- és üzleti mobil-előfizetők pedig májusban kapják meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!