A koronavírus-járvány után/óta éledező vasi turizmusban nem a legkiemelkedőbb időszak a tél – de lehet, hogy ez a kijelentés már a múlté. A KSH most publikált adatai szerint tavaly decemberben 119 312 vendégéjszakát töltöttek el a vasi szálláshelyeken (összesen a hotelekben és a magánszálláshelyeken), ez több mint 4 ezerrel több vendégéjszaka, mint amennyit az előző év decemberében számoltak, és 18 ezerrel több, mint amennyi 2022 és 2021 decemberében realizálódott a vasi szállásadóknál.
Érdekes része az adatoknak, hogy éppen fele-fele arányban „osztoznak” a decemberi növekedésen a belföldi és a külföldi vendégek: 2-2 ezer vendégéjszakával 2023 decemberéhez képest.
Azt nem tartalmazza az adatsor, hogy pontosan mely vasi úti célok voltak a legnépszerűbbek, de az ismert tendenciák alapján wellness-szálláshelyeken tölthették az időt a decemberben ide érkezett vendégek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!