Miközben Orbán repülőrajtról beszél, az EU-nak bevallotta, hogy csak 1,2 százalékos gazdasági növekedésre számítanak

Költségvetési megszorításokra is ígéretet tett a miniszterelnök Brüsszelnek.

Az Orbán-kormány jelentősen csökkentette a 2025-ös GDP-növekedési előrejelzését, az eredeti 3,4 százalékról mindössze 1,2 százalékra. A módosított költségvetési tervet az Európai Bizottság elfogadta, amely ajánlásokat is megfogalmazott a fenntartható gazdasági pálya érdekében.

A meglepően alacsony számot a kabinet módosított középtávú költségvetési tervében írta le, amelyet kedden fogadott el az Európai Bizottság, és ezzel kapcsolatban ajánlásokat is megfogalmazott – idézte az EB által kiadott közleményt a Népszava.

A frissített előrejelzést még 2024 végén nyújtották be, ennek ellenére Orbán Viktor januárban optimista nyilatkozatokat tett a gazdaság helyzetéről. Az eredeti tervek szerint 2026 és 2028 között a gazdaság 4 százalékot meghaladó növekedést érhetett volna el, de az új prognózis szerint ez már nem reális.

Az elfogadott módosított tervek alapján az idei 1,2 százalékos GDP-növekedést jövőre 2,8 százalékos emelkedés követheti, majd 2027-re ismét visszaesés várható 1,5 százalékra.

A Bizottság előírta, hogy az állami kiadások növekedése idén nem haladhatja meg a 4,3 százalékot, ami az inflációnak felel meg, így reálértéken nem növekedhetnek a kiadások. A 2025-ös költségvetést ezért módosítani kell, hogy teljesíteni lehessen a Brüsszelnek tett vállalásokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság