A szombathelyi Bem József utcában élők szerint hónapok óta tarthatatlan állapotok alakultak ki néhány szabálytalanul parkoló autós miatt. Az érintett lakók úgy érzik, mintha nap mint nap egy építkezésen keresztül kellene hazajárniuk, miközben a korábban zöldterületként funkcionáló rész mára teljesen eltűnt.
Az utcában jól látható „Behajtani tilos” tábla ellenére több autós rendszeresen behajt a parkoló utáni szakaszra, majd az egykori füves területen áll meg. A folyamatos taposás és parkolás miatt a fű eltűnt, helyén sár maradt, amelyet az autók az úttestre is felhordanak. A lakók szerint ezt a sarat az itt élők, köztük több tízemeletes lépcsőház lakói is naponta behordják az épületekbe.
Az olvasói levél szerint mindössze 4–5 autós használja rendszeresen a területet „privát parkolóként”, ráadásul a kihelyezett korlátot is megkerülve állnak meg a tiltott részen. A lakók hangsúlyozzák: nem súlyos bírságokat szeretnének, különösen nem az ünnepek előtt, de egy hivatalos figyelmeztetést indokoltnak tartanának, például a szélvédőkre kihelyezett értesítéssel.
Olvasónk azt is kiemeli, hogy az utcában kialakított, kaviccsal felszórt és tömörített hivatalos parkolóhelyekkel nincs probléma, azokat rendeltetésszerűen használják. Ugyanakkor a közelben, mintegy 60–70 méterre, a Kodály Zoltán utcából nyíló újabb, aszfaltozott parkolóban szinte mindig vannak szabad helyek, ahonnan mindössze két perc gyaloglással elérhetők a lépcsőházak.
Egy alkalommal az Olvasónk meg is szólított egy tilosban parkoló sofőrt, ám válaszul csak annyit kapott: „törődjön a maga dolgával”.
A lakók még reménykednek, de a képek alapján a somogybabodi Off-Road verseny bemelegítő szakaszának simán elmenne az egykori zöld terület.