Amikor a Fidesz még egy egészen másik irányban kereste önmagát

Előkerült egy kép a Fidesz II. kongresszusáról. De mi volt akkor a mostani állampárt hitvallása?

A Fortepannak hála előkerült egy eddig kevésbé ismert fotó a Fidesz 1989. október 13–15. között tartott II. országos kongresszusáról. A kép nemcsak egy politikai szervezet fiatalkorát mutatja meg, hanem egy rövid, ma már nehezen elképzelhető korszakot is: azt az időszakot, amikor a Fidesz még formálódó, vitázó, irányt kereső mozgalom volt a rendszerváltás küszöbén.

A kongresszus idején Magyarország politikai térképe gyorsabban változott, mint a falra ragasztott programlapok. A Fidesz ekkor döntötte el, hogy kilép a mozgalmi létből, és szereplője lesz az első szabad országgyűlési választásoknak. Bár a párttá alakulás formálisan még nem történt meg (erre egészen 1995-ig várni kellett), a kongresszus már egyértelműen választási felkészülésről szólt: szervezeti szabályokról, politikai irányokról, és arról, mit jelent szerintük egy demokratikus Magyarország.

Egy eddig ritkábban látott kép a Fidesz II. kongresszusáról
Fortepan via Facebook.com

Az elfogadott program középpontjában a jogállamiság és az egyéni szabadságjogok álltak. A fiatal politikusok egy olyan ország képét rajzolták fel, ahol a hatalom korlátozott, az intézmények egymást ellenőrzik, a bíróságok függetlenek, a sajtó szabad, a politikai verseny pedig nem kiváltság, hanem alapállapot. A parlamentáris demokrácia elsőbbsége és a többpártrendszer magától értetődő célként jelent meg.

A gazdasági elképzelések is a korszak liberális reformhangulatát tükrözték. A kongresszuson elutasították az állami és gazdasági monopóliumokat, a verseny korlátozását, és olyan piacgazdaság mellett érveltek, amelyben az állam szerepe nem az irányítás, hanem a szabályok megalkotása. A „nemzeti érdek” fogalmát óvatosan kezelték: nem tartották elfogadható indoknak arra, hogy az egyéni jogokat vagy a politikai pluralizmust korlátozzák.

Kövér László, Szelényi Zsuzsanna és Orbán Viktor a Fidesz II. kongresszusán
Fortepan/Krizsán Árpád

Az akkori fiatal arcok mögött talán egészen más gondolatok húzódtak, mint ma. Ma már persze kérdés, hogy annak a lázadó generációnak valóban részese volt-e a Fidesz, vagy már akkor is csak a közhangulat meglovaglása volt-e a cél. Annyi biztos, hogy a II. kongresszus a Fidesz történetének egyik fordulópontja volt: itt vált világossá, hogy a szervezet nem kívülről kommentálja a rendszerváltást, hanem aktív alakítója akar lenni.

Három és fél évtized távlatából ezek a fotók már nem pusztán dokumentumok. Inkább pillanatfelvételek egy korszakról, amikor a Fidesz még a pártállam lebontását tekintette célnak, és nem egy új állampárt felépítését, ahogyan azt egykor az MSZMP tette.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény