Ez egy Vonderful vörld, üvölt szalagról a szintetizátor-szimulátor. A közeg már az állóhelyekért verseng, fél lábbal, lapjával próbálkozik. Minden jegy elkelt: a gondosabbak már négy héttel ezelőtt bebiztosították magukat, a trehányak pedig magukra vessenek. Pedig az MMIK a világositó-fülkétől a lámpaoszlopig minden négyzetcentimétert kiárusított, de mindhiába, a nép csak egyre jön, jegy meg már a pult alatt sincs. Optimista énem kizárja ezt a tényt, számára nem létezik olyan terem, ahova pont ő ne férne be. Cselszövések, könyöklések árán aztán valahogy be is bokszolom magam.
Kepes András a dobozból, késik. A sötét drapériával fedett dobogó, rajta a bőrfotel és a dohányzóasztal még árválkodik. A színpad maga a tökély, hátul tuják, elől pedig rajongók fala. Ők azok, akik majd méteres közelségben, Kepes auráját orrukba szippantva élvezhetik a showt.
Showt? Kepes nem dobozbéli jópofaságokat, kulisszatitkokat ecsetelni, hanem leleplezni jött. Messzire ugyan nem jut, csupán a tömegkommunikáció nevezetű tantárgy alapismérveibe avat be. Mindezt persze olyan meggyőző őszinteséggel, emberi hangon tálalja, hogy az amúgy közismert tények is új színezetet kapnak. A metakommunikáció alapjait például olyan szórakozatóan ecseteli, mint annakidején a rádiókabaréban Montágh Imre és Déry János tette.
Eztán tekervényesebb útra, a szociálpszichológia ösvényeire tér: a kirekesztésről, az ember manipulálhatóságáról értekezik. Több alap-kísérletről is szól, ezeket rendre filmbejátszásokkal illusztrálja. A másság elfogadásához saját példákat említ: az indiánok földjén tett látogatásának, majd egy bennszülött budapesti kirándulásának tapasztalatait meséli el. Kepes remek pedagógus, nem diktál, a demagógiától is mérföldekre van, csupán a tőle megszokott stílusban, hangosan gondolkodik. Nem is kommentál igazán.
Miként születnek az előítéletek? - teszi fel a kérdést. Magyarázatként több kísérletet is előhoz: Egy amerikai tanítónő kitalálta, hogyan prezentálja tanítványainak a fajgyűlöletet. Egy reggel a tanoncoknak új tudományos felfedezésről számolt be. Azzal állt elő, hogy a kék szemű gyerekek sokkal intelligensebbek, mint a barnák. A diákok kezdetben kételkedtek, majd hamar azonosultak a ténnyel. Egyik pillanatról a másikra barátságok mentek tönkre, új klikkek alakultak ki, a kék szeműek folyamatosan megalázták a barnákat. A nap felénél a tanítónő aztán előállt azzal, hogy sajnálja, de összekeverte a szemeket, mégis a barnák az intelligensebbek. Jött hát a visszavágás. Kemény játék volt: a tanulók tizenöt év múltán is életük egyik legmegrázóbb élményeként mesélnek róla.
Egy másik kísérlet arra kereste a választ, hogy az ember miért, milyen motivációkkal képes a gyilkolásra. A filmbejátszásban a jelentkezők közül sorsolással választották ki, ki legyen a tanítvány, és ki a tanár. A diáknak szavakat kellett magolnia, miközben a tanárnak az lett a feladata, hogy a teljesítmény elmaradását áramütéssel büntesse. A büntetés skáláján az enyhe áramütéstől a halálosig minden szerepelt. A kísérlet megkezdése előtt a tanárnak elmagyarázták, hogy ez a vizsgálat az emberiség jobbításáért van. Bár valódi áramütés nem volt, a beavatott tanulók fájdalmat mutattak, üvöltést hallattak. Megdöbbentő, de a tanárok 67 százaléka büntetésosztáskor eljutott a halálos áramütésig.
A sokkoló tények láttán és hallatán síri csönd szállja meg a termet. A közönség manipulációja sikeres. Még akkor sem oldódunk fel, amikor Kepes levezetésként Nagy László humoros novelláját, a Gólyát olvassa fel. A néptanító aztán csendben leballag, vissza se néz, a vastapsra sem ugrik, a színpad üresen marad. Mi volt itt?
Kepes nagy varázsló. Az aulában a rajongók hada kígyózó sorokban várakozik a magyar novellairodalom remekeiért. Mi a csuda? Kepes most nem írt (mondván: úgyis boldog-boldogtalan tollat ragad) inkább olvasott (ezt úgyis kevesebben teszik). Vette a klasszikusokat és novelláikból "Könyvjelző" címmel egy válogatást szerkesztett. Nem tett hozzá semmit, csupán fényképes védjegyét adta. A rajongók pedig ráharaptak, veszik, mint a cukrot: ha Kepes ezt szereti, nekünk is ez kell! Ügyes. Minden tiszteletem és elismerésem! Kár, hogy eme kósza cseppek könnyen elvesznek a tengerben.
