Már az őszre hangol az AGORA-Terasz pénteki koncertjével, ahol „Hulló falevél” címmel 20 órától a kiváló szombathelyi tangóharmonikás, Peltzer Géza és énekes-partnere, Horváth Meggie ad hangulatot az éjszakánknak. A két zenész francia sanzonokat játszik, sorra felhangzanak Edith Piaf dalai, és megszólal a magyar születésű Josef Kozma leghíresebb szerzeménye: a Hulló falevél is. Az estét a kőszegi Láng Pincészet 2008-as évjáratú boraival fűszerezhetjük. (Belépő: 1.000,- Ft)
A Cromwell Ifjúsági Színtársulat pénteken egy abszurd komédiával, a “Csengetett my lorddal” búcsúzik Szombathelytől. Öt év, közel kétszáz előadás, és 13 bemutató jelzi azt az utat, amelyről most készülnek letérni. Pénteken utoljára lépnek közönség elé. Új darabjukkal oda szeretnének visszatérni, ahonnan öt éve, az alapításkor elindultak: az angol abszurd humorhoz. Ismerő lehet a cím, a fiatalok ugyanis – a Hypollyt, majd az Oscar után – újabb film-adaptációval rukkoltak elő, ezúttal azonban egy tv-sorozat legjobb karaktereit és poénjait sűrítették egybe. Így született meg a “Csengetett my lord?” című két felvonásos szituációs komédia. Aki anno nézte a sorozatot, annak a karakterek és a poénok ismerősek lesznek, azonban számos meglepetést is ígér az alkotógárda. A részletkért kattintson ide… Végleg kicsengetnek – A Cromwell utolsó bemutatójára készül 2009. August 26. 17:55
Ráhangolás a hétvégére
A péntek éjszakában szombathelyi Bambusz clubban nyári szezonzáró partit tartanak, 20 órától. A Palace Cafe & Restaurantban este fél tíztől Művészetek éjszakája címmel „Fashion show” lesz. A Végállomásban Hip-hop partizhatunk, fiatal, feltörekvő szombathelyi arcokkal: a Souls of the Streettel, Boss MC-vel, Gerola-val, Des-sel, Dirty-s MC-vel, DIoIX-szel, DJ Rácsik-kal. A programot beatbox és freestyle is színesíti.
Komolyabb vizekre evezve, még mindig a péntek esténél maradva, Kőszegen a Hotel Írottkőben Lajkó István zongoraestjét hallgathatjuk (20 órától).
Szentgotthárdon 20 órától a Refektóriumban a Városházi esték keretében a Szentgotthárdi vonósok és Vass Ágnes fuvolista hangversenye vár.
Szombaton kápolna-mentő rock-arzenál Sitkén: Lorddal, Eddával
A hétvége legnagyobb bulija kétségkívül Sitkén, a Hercseg-hegyen lesz: itt szabadtéren tombolhatunk a hazai rock-ördögökkel. A sitkei Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület 1987-ben szervezte meg először a kápolna megmentéséért a koncertet. A Hercseg-hegy oldalában a rendezők közel 10 ezer érdeklődővel számolnak. Az idei programban Balázs Fecó és a Fecó Band, Demjén Ferenc, a Kormorán, a Lord és az Edda is fellép. Az egyesület idén a bevételből a kápolna stációfülkéinek teljes megújítását tervezi. A program vasi amatőr rock-együttesek (Sunbird, B.A.D. és a Vastag Hangok) bemutatkozásával, 16:30-kor veszi kezdetét.
Kőszegen a Jagodics pincében 29-én, szombaton 16 órától borkóstolón vehetünk részt. Előzetes jelentkezést 28-áig, péntek 20 óráig várnak. Ugyanitt, és majdnem ugyanekkor a Hotel Írottkőben, 19 órától Lezsák Vilmos és Kiss Márton zenei estje vár. Sárváron pedig a Művelődési központban szintén 29-én, szombaton Hindi Fatima dalestjére várják az érdeklődőket.
Fejbevágós death metal A Végállomás kertjében
29-én, szombaton a szombathelyi Végállomás kerthelyiségben a nyári szabadtéri koncertsorozat befejező aktusaként a Bloodkingdom zenél. A banda igazi, kemény, fejbe vágós death metal muzsikával örvendezteti meg az érdeklődőket. A zenekar hozza magával kedvenc zenéit is, így garantált a koncert előtti és utáni jó hangulat. Kezdés a megszokott 9 óra, zárás a közönség hangulatától függ, a belépés ingyenes.
További részletes programok a Nyugat Programajánlójában