A Művelődési és Sportház keretében sok-sok éve tanulják a szombathelyi gyerekek és lányok a ritmikus gimnasztikát – és ilyenkor, nyár elején be is mutatják, mit tudnak. Olyan sok éve már, hogy Horváth Bélánét, Marika nénit azért köszöntötték a gála elején, mert 35 éve lelke és szervezője ezeknek a tanfolyamoknak. A torta mellé aztán kapott egy meglepetés gyakorlatot is a ma már felnőtt hölgy, egykori tanítványaitól.
Táncoltak, tornásztak tehát szombat este az óvódásoktól a fiatal mamákig a sokan a Sportház szőnyegén a lelkes szülők és rokonok előtt. Bizonyítva, hogy milyen kecsessé, nőiessé tud tenni ez a sportág! Nézzék meg, hogy így van-e?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!