500 forintért vertek meg és akartak szexre kényszeríteni egy férfit Ajkán

A két 18 éves fiú nem tévedett abban, hogy van készpénz a férfinél, de arra biztosan nem számítottak, hogy csak ennyi.

Rablás súlyosabban minősülő esete és könnyű testi sértés bűntette miatt vádat emelt az Ajkai Járási Ügyészség azzal a két 18 éves fiatallal szemben, akik 2020. október 9-én késő éjszaka kiraboltak egy férfit Ajkán. Egyiküknek pedig szexuális kényszerítés miatt is felelnie kell – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

A vádirat szerint az elkövetők este 11 óra után távoztak egy helyi kocsmából, amikor felfigyeltek az ittas sértettre. Egyikük cigarettát kért a náluk jóval idősebb, 60-as éveiben járó férfitól, aki közölte, hogy nem dohányzik, egyszersmind megkérdezte a fiataloktól, hogy merre találja a buszpályaudvart. A vádlottak ezután a belváros felé mentek, amikor az autóbuszállomásnál újra meglátták a sértettet. Ekkor az egyik elkövető felvetette, hogy a férfinak biztos van pénze, vegyék elő tőle, amelybe társa bele is egyezett.

Követték a férfit, majd a buszpályaudvar előtti parkban utolérték, ahol egy sötét, bokros résznél rátámadtak, egyikük ököllel fejen ütötte, melytől a sértett a földre került, ahol mindkét vádlott többször megrúgta, megütötte az összehúzódva védekező férfit. A sértettnek végül sikerült felállnia, és futva próbált menekülni, ám a vádlottak utolérték, és ismét bántalmazni kezdték, melynek következtében a férfi megint elesett.

A két fiatal ezek után is ütötte és szidalmazta a sértettet, majd egyikük szexuális cselekmény eltűrésére akarta kényszeríteni, de miután a sértett ellenállt, felhagyott a szándékával. Társa végül átkutatta a földön fekvő sértett zsebeit, és az ott talált 500 forintját elvette. Az ajkai rendőrök röviddel a bűncselekmény elkövetése után a fiatalokat elfogták.

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A koránál és egészségi állapotánál fogva védekezésre korlátozottan képes sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy beismerésük és tárgyalásról történő lemondásuk esetén az Ajkai Járásbíróság a szexuális kényszerítéssel is vádolt elkövetőt 9 év, míg társát 8 év fegyházbüntetésre ítélje.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek