Kisimított sztaniol
Kezdjük a Szerencsi tejcsokigyár termékével – a kis 4X2 kockás táblával, amit remek üzleti érzékkel többféle csomagolással dobtak piacra. Betűk, várak, Bubóék és Kukoriék, a sorozatgyűjtés mindig jó csalétek volt.
Egyedül az ezüst csomagolót – amit anno kisimítgattunk – cserélték le aranyra, az íz maradt. Bár akkor jónak tűnt, most kevésbé. Újdonságként azonban -
Kéjek még!
- repetázna belőle a legifjabb tesztalany.Hintettük a port…
Talán nem is volt olyan, aki ne kedvelte volna a Limó
üdítőital port
, a kis műanyag üvegbe töltött rózsaszín vagy sárga cuccot. Amit ugyebár elvileg vízben való feloldásra találtak ki, de vajon akadt-e olyan, aki nem tenyerébe öntve nyalogatta? Vagy szívta a flakonból a nyálas pépet, s lett tőle piros a nyelv és kéz.
Kevés helyen láttuk újra, de nagy örömünkre mind küllemében, mind beltartalmát tekintve változatlan, az íz most is isteni.Némileg össze is veszünk rajta, a kegyetlen és önző anya csak morzsákat hagy. Van sírás...
…és nyaltuk a kakast
És persze ott vannak a nyalókák! A klasszikus fa nyélre húzott kakas változathoz anno mi csak a falusi búcsúkban jutottunk hozzá, minden bizonnyal az esemény sokat dobott ízén. Most inkább egy formába öntött, színezett, tömény cukorszirupként értékeljük.
Retro változatán már persze van vásárlói tájékoztató, mely szerint mesterséget színezéket tartalmaz „a nyalóka színei szerint”. Vagyis van piros, narancs, kék és zöld. Szóval oda a szocialista egyszínűség. Az íze változatlanul émelyítően jó, a mai kicsit is azonnal rabul ejti. Nem felejt, hiába dugjuk.
Hol a nyaló?
A Kojakot akkoriban főként a csokis részért szerettük. Ez a „vanília ízű, kakaós bevonómasszsával mártott töltetlen keménycukorka” gluténmentes termék és még a kukoricához is köze van. A Kojakot most nem kedveljük. Csoki nélkül a kicsit se érdekli.
Gumicukor és puffasztott rizs - anno
Mellette a gumi-cumit is felfedezzük. A gumimacik valószínűleg jót röhögnének szocialista elődjükön, de ezt a kis fehér műanyagra applikált valamit legalább akkora élvezettel rágtuk, mint coca-colás utódaikat.
Színéből és a fogyasztói tájékoztatóból kiindulva kiwis vagy zöldalmás változatot ettem, anno persze ez nem lett volna kérdés. Íze első percben meghatározhatatlan, porszerű – a gyümölcs később sem érvényesül. Az ifjú tesztalany bizalmatlan.
Mi ez?
. Kóstolgat, de nem harap rá. Mi meg nosztalgiázva jó érzéssel rágjuk le a tartóról.
Mi az: vegyes gyümölcsízű rizspehely cukordrazsé? Persze hogy a ZiZi. Ebből a puffasztott borzalomból anno kilókat meg tudtunk volna enni. A csalódás itt a legnagyobb. Olyannyira, hogy retro változatát - mely ZiZi-Top néven fut – ropogtatva megkérdőjelezzük, retro édességet eszünk-e. A csomagon Kis Vuk és tájékoztató felnőtteknek a napi energia bevitelhez : 1 tasak 299 kcal energiát tartalmaz. A gyermek hamar megtanulja a nevet, roppant mód élvezi a rágcsát - de tételt ebből sem fogyaszt.
A harapható szoci fagyi
A még rosszabb kategóriába tartozik a Télifagyi. A Zizinél is borzasztóbb, meg annál is, amit emlékeinkben őrzünk róla. Puha tölcsér, töltve irtózatosan berumosított masszával, befedve leheletnyi kakaóbevonóval. Keményítőszörpöt tartalmaz – jelentsen ez bármit is. Szemétbe vele - néhány harapás után az első kóstoló is félreteszi és a nyaló iránt érdeklődik.
Magyar és francia
A cukorkák terén semmi újdonság, a Francia drazsé – hogy kaphatott ilyen nevet? - népszerűsége nem csökkent, a gyerekkori Duna kavicsos emlékeket pedig felül kellett írnunk: ez a pörkölt földimogyorós cukordrazsé jobb, mint gondoltuk.
A mogyoró roppan és a borítás is finom - annak rendje szerint irtózatosan édes. A tejfogakat a cukorkák esetében kíméltük.
Ez volt
Némileg émelygő gyomorral tehát a következő tanulságot vontuk le. Édességgel ritkán találkozó – ergo csúcsminőséget sem ismerő - csemeténk boldogan repetázott a tesztelt termékekből. Vagyis, amit kipróbáltunk, az általában jó. És hiába a keserű teszt, hogy nekünk csak ez volt, végül mégiscsak jó szájízzel, vigyorogva nosztalgiáztunk a limóport nyalogatva.
