Idén utoljára jelentkezem – a gombák ugyan mind a négy évszakban nőnek, de az igazi szezon véget ért, és csak a fanatikusok folytatják az erdőjárást kalapos zsákmány becserkészésének reményében. Amikor elkezdtem gombÁSZ-jegyzeteimet a nyugat.hu hasábjain, abban reménykedtem, hogy – Magyarország egyik legismertebb gombász-területéről lévén szó – sokan küldenek majd kommenteket, kritikákat, vagy egyszerűen hozzászólásokat saját élményeikről. Talán majd jövőre…
Még a kezdetekben egy hozzászóló azt kérdezte, miért Csehországban gyűjtöm a gombákat. Nos, azért, mert itt élek. És ha az ember valaminő véletlen vagy hirtelen felindulás miatt hosszabb ideig Bohémia földjén tartózkodik, három megállapítást kénytelen tenni: jobbak a sörök, gyorsabbak a hokisok és több a gomba. Így lesz egy csehországi magyarból sörissza, hokiszurkoló és egyben gombaszakértő is.
De hogy még érthetőbb legyek: a hazai Olvasókhoz és gyakorló gombászokhoz képest előnyben vagyok, mivel számomra a gombászat helyszínét a dél-cseh erdők világa biztosítja. Az természetes és közismert, hogy minden népnek megvan a maga nemzeti sportja - a cseheknek elsősorban a hoki, majd a foci, és ezeket követi a tenisz, a motorsportok és az atlétika. Ám az itteniek még valamiben jeleskednek: ez pedig a gombavadászat! Ennek gyökerei nyilvánvalóan a kirándulás, a természetjárás itteni, már-már abnormális méreteket öltő divatjából eredeztethetőek, ám idővel teljesen önálló műfajjá nemesedett. Azt hiszem, túlzás nélkül nevezhetjük ezt a szokást a kispolgárok tömegsportjának, annak minden nagy- és kisszerű értelmét hozzágondolva.
Azt mi, magyarok is tudjuk, hogy e sport bizony csöppet sem veszélytelen. Eső után erdőszéleken, domboldalakon, mint apró hangyák mászkálnak az emberek, az utak szélén autók tucatjai parkolnak mindenütt. A sport szabályai egyértelműek: kosarunkba a megadott idő alatt a lehető legtöbb gombát kell összegyűjteni, ráadásul ügyelve arra, hogy ezek mindegyike ehető fajta legyen! Ez pedig nem könnyű munka: ha például a Piruló galóca helyett Párducgalócát viszünk haza, jóllakottság helyett bódulat és őrjöngés követi az ebédet. Vagy itt vannak az Őzlábgombák: a Nagy őzláb remek étel kirántva, a Vörhenyesnek nevezett kistestvér viszont súlyos mérgezést okoz. De még az oly kedves nevű és ízletes Erdőszéli csiperke gyűjtése sem veszélytelen: a Fehér Gyilkos-galócával és az ugyancsak kellemetlen Nagy döggombával egyaránt könnyen összetéveszthető! Vannak aztán csak főzés után fogyasztható gombák és olyanok is, melyek ízletesek ugyan, ám 10-15 óra elteltével már aligha ez jut róluk eszünkbe gyomormosás közben...
Egyszóval e sport sokkal izgalmasabb, mint mondjuk egy Forma-1-es futam. Gombász csak abból válhat, aki kitartó előtanulmányokat folytat elméletben és gyakorlatban egyaránt, ugyanakkor a tanulástól függetlenül remek felismerő-képességgel rendelkezik: máskülönben az egészségkárosodás hamar a sport abbahagyására kényszerítheti a gyöngébb versenyzőket...
Ennek ellenére - számomra mindeddig érthetetlen módon - errefelé nagyon ritka a gombamérgezés, pedig ha a „sportolók” számát nézzük, akkor a magyarországinak többszörösét kellene regisztrálni egy-egy jó gombász-hétvége után... Errefelé nincs szükség bevizsgálásra sem, ha bizonytalanok vagyunk, elég, ha bevisszük a zsákmányt valamelyik étterembe, ahol a szakács vagy akár a törzsvendégek is készséggel kiválogatják nekünk a kosár tartalmát.
Előző írásomban téli receptet ígértem. Nos, a vargánya és a tölcséres rókagomba azon kalaposok közé tartoznak, amelyek szárítva talán még aromásabbak, mint frissen elkészítve, ezért most egy ilyen keverékből készült ételt szeretnék megosztani Önökkel.
Hozzávalók: - ½ kg tengeri halfilé (lehetőleg nem Pangasius) - egy-egy marék szárított vargánya és tölcséres rókagomba - ½ kg felkockázott burgonya - 15 dkg vaj - 5 ek olívaolaj - 6 gerezd fokhagyma - rozmaring - só, színesbors
Elkészítés: A halfilét kiolvasztjuk, és citrommal-fokhagymával ízesítjük. Besózva a vajjal és olívaolajjal kikent sütő közepére helyezzük, és kevés helyet kihagyva körülszórjuk cm-es kockákra vágott és félpuhára előfőzött burgonyával. A szárított gombákat tejszínben áztatjuk legalább 10 percig. Ezután hozzáöntjük a halhoz és burgonyához, majd szeletekre szelt fokhagyma-gerezdekkel meghintjük az egészet. A tepsibe rozmaringleveleket teszünk, sajtot reszelünk az egészre, a sütőt előmelegítjük, és az egész tepsit letakarva beletesszük. A sütőtől függően 20-30 perc után (lényeg, hogy a burgonya már teljesen puha legyen) immár fedő (alufólia) nélkül az egészet ropogósra sütjük. Ügyeljünk arra, hogy az étel ne száradjon ki, bár a gombák leve és a zsír általában elegendő ahhoz, hogy ne kelljen vízzel (netán száraz fehérborral) locsolgatni néha, persze ez utóbbi nem árt neki...
