Azt hitte, a Valentin-nap csak egy amerikai giccs? Óriásit tévedett!

Mert lehet, hogy ma már giccs, de még csak nem is amerikai. Sőt, Magyarországon korábban ünnepeltük. És még a

szita-szita péntekhez

is van köze.

Virágcsokor, bonbon, cuki szívecskék, romantika és vattacukor rózsaszín világ, február 14: sokak számára ez napjainkban a Valentin-nap. Persze, mindezt csakis az amerikaiaknak köszönhetjük. Na, igen, csak az a probléma, hogy ez koránt sincs így, sőt Magyarországon már az 1500-as években is ünnepeltük. Igaz, Szent Bálint napját, amihez számtalan népszokás és szerelmi praktika kapcsolódott. Ha hiszi, ha nem, olvassa el Valentin-napi kisokosunkat, és elmondhatja:

ma is tanultam valamit

!

Valentin-napi képeslap kis fázós puttóval
blog.xfree.hu

De ki is volt Szent Bálint/Valentin?

Már az ókorban is ünnepelték a Valentin-napot, Rómában Lupercalia vagy Februa néven pásztorünnepként, amin Lupercus farkasistent akarták kiengesztelni. Természetesen már ennek is köze volt a

szerelemhez

, a papok kecskebőrből készült szíjjal ostorozták a fiatalokat, főleg a lányokat, hogy termékenyek legyenek.

Aztán innentől fogva bonyolódik a történet, mert két Szent Valentint is ismerünk: az egyikük pap volt a harmadik században, és fiatal párokat esketett titokban, mert Claudius császár megtiltotta a házasodást a katonáknak. Szent Valentin ezt igazságtalannak tartotta, a császár pedig halálra ítélte az árulónak kikiáltott papot. Egy másik legenda szerint keresztény rabokat szöktetett meg börtönökből ezért kellett meghalnia.

Szent Bálint
uj.katolikus.hu

A következő Valentin-mítosz szerint kereszténysége miatt börtönben raboskodott és erős hite erejével visszaadta a börtönőr vak lányának a látását. Mielőtt kivégezték, még üzenetet küldött a lánynak:

A Te Valentinod.

Aztán szépen lassan ez a sok legenda mind-mond összemosódott és megszületett a Bálint- vagy Valentin-nap.

Együnk almát, de csak kilenc maggal! Vagy etessünk madarat!

1522-ben a legnépszerűbb fiúnév Szegeden, találgassanak mi lehetett! Nem más mint a Bálint. Szent Bálint tisztelete nagyon régre nyúlik vissza, ő a szajki, németbolyi, kiskőszegi és besztercebányai kápolna védőszentje is. Sőt a szerelmesek mellett a hasfájósokat és az epilepsziásokat is védi.

Hogy szerencsések legyünk a szerelemben ezen a napon galambot kell etetni, aszalt gyümölccsel és magokkal. A lányoknak pedig olyan almát kell enni, aminek kilenc magja van, a magokat pedig beleszórni a kiválasztott férfi zsebébe, miután megették az almát.

Ime a bizonyíték, a képeslapküldés hagyománya angolszász
images.qwqw.hu

De ide kapcsolódik számtalan szerelmi babona az ország különböző tájairól, farsangi pogácsába sütött szerelmi serkentőn át, egészen a mágikus kiszámolókig. Ilyen például a

Szita-szita péntek...

kezdetű gyerekmondóka, ami eredetileg a szerelmi varázslás része volt.

De a klasszikus Valentin sem amerikai

Hanem angol. Bizony, a képeslapos, bonbonos, virágküldős Valentin-nap hagyománya Angliából ered. Persze Írországban és az angolszász területeken hamar elterjedt, aztán mi sem menekültünk.

Ha tematikus képeslapok nem is, de a virág és édességvásárlás szokása az osztrák-magyar monarchia területén is hamar népszerűvé vált, a kereskedők legnagyobb örömére.

Hajasbaba képeslap: ilyet illett ajándákozni. Drága volt, igazi hajjal, amit fodrászmester készített
wikiart.org

Aztán már az első világháborúnak sikerült teljesen kisöpörnie a Bálint-napot a Kárpát-medencéből. A népszokások is megfakultak idővel, inkább már csak a feljegyzésekből tudunk róluk.

A rendszerváltás azonban ismét visszahozta a köztudatba a szerelmesek ünnepét. A '90-es években az amerikai Valentin lett divat nálunk is, sokan emiatt néznek megvetéssel erre a napra. A szívecskék, giccses képeslapok és méregdrága ékszerek helyett lehet jobban járunk, ha csak kiülünk a Fő térre galambokat etetni a párunkkal, hogy szerencsések legyünk a szerelemben. És mivel szép időt ígérnek, akár a szabadban is megihatunk egy forrócsokit!

Szerelmesek
Nézegesse meg galériánkat!
mult-kor.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra