Még várják a jelentkezőket a szentgotthárdi Csatafutásra

Augusztus elsején 13. alkalommal rendezik meg idén a Szentgotthárdi Történelmi Napok keretében a Csata Emlékfutást. A nagyszabású eseményen évente 400-450 futó állt rajthoz a különböző korosztályokban, akik Magyarország minden tájáról, illetve az eddigi évek során összesen további kilenc országból érkeztek. Az idei rendezvény a korábbi évek jó hagyományait igyekszik továbbvinni. A gyerekfutamok mellett parafutam is lesz, ahol a mentálisan vagy fizikálisan sérült embereknek szeretnének sportolási lehetőséget biztosítani.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek