A kezdeményezés Pécsről indult, ahol ételtartó dobozt helyeztek ki a rászorulóknak. Szombathelyen az első ilyen gyűjtő pont az MSZP irodájával a szemben, a másik a Szent Márton temető mellett található. Ezekbe a Zöld dobozokba bárki tehet be ételt a rászorulóknak és bárki elveheti onnan, amire szüksége van. Megyénkben eddig pozitívak a tapasztalatok, mindig van étel a dobozban, ahová játék is került már nem egyszer. Az ötletgazdák célja, hogy több hasonló szekrény legyen Szombathelyen. A terv az, hogy a közeljövőben a szalézi templomnál is felállítanak egyet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!