Vas megyéből érkezett az egyik legtöbb kárbejelentés

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint a július 8-án, szerdán az országon átvonuló vihar után csaknem 35 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kár értéke pedig megközelíti a 4,8 milliárd forintot. A legtöbb kár ingatlanokban keletkezett, de olyan autósoktól is érkezett bejelentés, akiknek a kidőlt fák miatt sérült meg a járművük. A Mabisz közleménye szerint a legtöbb bejelentés Budapestről, Pest megyéből, Fejér megyéből, Vas, valamint Veszprém megyéből érkezett, a főváros mellett Érd, illetve Székesfehérvár volt a leginkább érintett település.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek