Magyar Nagydíj: a rendőrség és a katasztrófavédelem is felkészült a tömegek fogadására

Több mint ezer rendőr, közöttük tizenhárom külföldi vigyáz majd a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj látogatóira, a rendezvények zavartalan lebonyolítására, és a katasztrófavédelem is felkészült minden eshetőségre - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyei katasztrófavédelem szerdán az MTI-t. Beluzsárné Belicza Andrea rendőrségi szóvivő a szerdai bejárás után elmondta: a Hungaroring főbejárata melletti mobil rendőrbázison csütörtök déltől éjjel-nappal fogadják a bejelentéseket. A konténerekből álló ideiglenes őrsön már az utolsó simításokat végzik: egyebek mellett üzembe helyezik a rádiós forgalmazáshoz is szükséges informatikai hálózatot, és rövidesen kész a logisztikai rész is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek