Véradásra hív a Magyar Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt véradásra hív mindenkit, mert ebben az időszakban, július utolsó és augusztus első hetében szoktak a legkevesebben vért adni. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a nyári szabadságolások, a szezonális allergia és az elmúlt napokban tapasztalt kánikula miatt kisebb a véradói aktivitás. Máskor naponta átlagosan ezerötszázan adnak vért, ilyenkor húsz-harminc százalékkal kevesebben.

A Magyar Vöröskereszt ezért a nyár végéig több száz helyen, fesztiválokon, vízpartokon szervez véradást. A Művészetek Völgye fesztiválon augusztus 2-áig minden nap várják a segítőket, a vöröskereszt fővárosi, Arany János úti székházában pedig csütörtökönként lehet vért adni.

További helyszínek és időpontok a www.veradas.hu oldalon vagy a Véradás-Vöröskereszt ingyenesen letölthető mobil applikációval érhetőek el. Hozzátették: 1800 véradót kell toborozniuk naponta ahhoz, hogy a szükséges vérmennyiség rendelkezésre álljon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek