Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság pénteken két szigethalmi férfit, akik a gyanú szerint fiatalkorúaknak adtak el úgynevezett biofüvet – közölte honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.
A rendőrségi tájékoztatás szerint a 18, illetve 19 éves gyanúsítottak hetente többször is fiatalkorúaknak árusítottak új pszichoaktív anyagot tartalmazó, kábító hatású szert szigethalmi lakásukban.
A szigetszentmiklósi rendőrök szerdán fogták el a két férfit, a házkutatások során a nyomozók tasakokba csomagolt kábítószergyanús folyadékot, illetve növényi törmeléket, valamint az értékesítéshez szükséges digitális mérleget és tasakokat foglaltak le.
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. A rendőrök egy 18 éves szigetszentmiklósi lányt is előállítottak, akit gyanúsítottként hallgattak ki kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – olvasható a közleményben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!