Éjszakai gyakorlatra készülnek a honvédség repülőgépei

Éjszakai repülésre készülnek a kecskeméti repülőbázis pilótái augusztus 3-ától augusztus 6-áig több város fölött, ez nagyobb hanghatással jár, ezért a honvédelmi tárca a lakosság megértését és türelmét kéri - közölte a minisztérium sajtóosztálya az MTI-vel vasárnap. A tájékoztatás szerint hétfőtől csütörtökig minden nap este hat órától hajnali 1 óráig a repülők éjszakai repüléseket hajtanak végre, a kiképzéssel a pilóták éjszakai körülmények közötti repülési képességét fejlesztik. Az éjszakai repülés során - Kecskeméten kívül - nagyobb zaj és hanghatás lesz tapasztalható Eger, Balmazújváros, Miskolc és Heves, Szolnok, Kisújszállás, Mezőtúr, Szarvas, valamint Orosháza és annak 30 kilométeres körzetében - olvasható a közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek