Cseh a legjobb, Hosszú a második idővel elődöntős

Cseh László 200 méter pillangón a legjobb, Hosszú Katinka pedig 200 méter gyorson a második idővel jutott a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek délutáni elődöntőjébe.

Az 50 méter pillangón hétfőn bronzérmes Cseh fantasztikus, 1:53.71 perces idővel ért célba. "Beugrottam és úsztam egy kicsit, igazából engem is nagyon meglepett, a végén azért éreztem, hogy egy kicsit kezdek fáradni" - nyilatkozta Cseh, aki hozzátette, utoljára a 2008-as pekingi olimpia döntőjében úszott ehhez hasonlóan jó időt. A 29 éves Cseh a pekingi fináléban pályafutása legjobbjával, 1:52.70 perces idővel lett ezüstérmes az amerikai Michael Phelps mögött, azóta ez a mostani a leggyorsabb ideje. "Jó iramot akartam jönni, és végén egy jót hajrázni, most menni kell pihenni, mert délután már elvárások vannak az emberrel szemben" - tette hozzá a hétfőn tizedik világbajnoki érmét nyerő Cseh, az első úszó, aki hét vb-n állt már a dobogó valamelyik fokán. A 200 méter női gyors ötödik előfutamában két olyan versenyző úszott egymás mellett, aki már világcsúcsot döntött Kazanyban: az 5-ös pályán a 200 méter vegyesen diadalmaskodott Hosszú Katinka, mellette pedig az 1500 méter gyors előfutamában rekordot elért amerikai Katie Ledecky indult. Kettejük külön párharcát végül az amerikai nyerte, de összesítésben a tegnap óta négyszeres világbajnok Hosszú így is a második, 1:56.32 perces idővel jutott az elődöntőbe. Hosszú a futamot követően röviden elmondta, elég sokat kivett belőle a hétfői verseny, így kissé fájt neki ez a 200 méter gyors. A szám másik magyarja, Verrasztó Evelyn 2:00.72 perces idővel a 30. helyen fejezte be szereplését, ő feldúltan csak annyit mondott: "15 évesen úsztam ilyen időt..." Az utolsó előfutamban, férfi 800 méter gyorson Gyurta Gergely 7:58.70 perccel a 23., Bernek Péter pedig 7:59.56 perccel a 24. helyen végzett, így egyikük sem jutott tovább.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek