Hoppál, a EMMI kultúráért felelős államtitkára popzenét is daloltatna a gyerekekkel

Hoppál popzenét is daloltatna a gyerekekkel A tanulók óraszáma nem növekedhet a mindennapos ének esetleges bevezetésével - jelentette ki az EMMI kultúráért felelős államtitkára a Klubrádióban. Hoppál Péter azt mondta, meg kell találni, hogy milyen időszakban lehetne megvalósítani a közös énekléseket. Hozzátette, ő maga a könnyedebb műfajokat is beemelné a repertoárba. Korábban azt lehetett olvasni, hogy Balog Zoltán egy hétvégi komolyzenei fesztiválon azt mondta: a tárca tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek