Már csak az utolsó simítások vannak hátra, és elkészülnek a mintegy 1 km hosszú miseút felújítási munkálatai a Gyöngyöshermán-szentkirályi városrészen - mondta el Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője. A Sport térről induló járda, melyet az utóbbi évtizedek alatt szinte teljesen benőtt a gaz, a szentkirályi templomig vezet. A helyiek által csak miseútként emlegetett járdaszakaszon az utóbbi három hónapban kiirtották az elburjánzott növényzetet, kicserélték a korlátot a Gyöngyös-patak hídján, most pedig leaszfaltozzák a hídra vezető járdaszakaszokat. A miseutat várhatóan szeptemberben szentelik majd fel - tette hozzá Tóth Kálmán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!