Minden helyzetre próbálják felkészíteni a tűzoltókat

Megkezdődtek a pszichikai tréningek a vasi tűzoltóknál. Az év során számos olyan tragikus esettel kell ugyanis megküzdenie az állománynak, ami jelentős mentális megterhelést jelent. A tűzoltóknak pszichikai teherbíró képességük növelése érdekében speciális szituációs gyakorlatokon kell részt venniük. Többek között egy labirintusszerű barlangban speciális hang- és fénytechnika mellett kell a mentést imitálniuk. Elsőként a Sárvári Hivatásos Tűzoltók vettek részt ilyen pszichikai tréningen a következő hetekben pedig a megye valamennyi hivatásos, illetve önkormányzati tűzoltó-parancsnoksága végrehajtja azt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek