Kilenc külföldi alkotás magyar premierje az októberi Mozinet Filmnapokon

Kilenc külföldi fesztiválsiker magyarországi premierje várja az érdeklődőket az ötödik Mozinet Filmnapokon, amelyet idén Budapest mellett kilenc vidéki helyszínen is megrendeznek október 8-a és 11-e között. Idén a legnagyobb európai filmfesztiválok kínálatából a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház és a Művész Mozi mellett kilenc vidéki város - Debrecen, Jászberény, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok és Szombathely - egy-egy mozijában is láthat majd vetítéseket a közönség. De lesznek szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók és koncertek is a rendezvény kínálatában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek