Immár 4. alkalommal írta ki az idén a körmendi kulturális központ a Nyugat-dunántúli Borvidék borászai között azt a versenyt, aminek győztes itala hivatalosan is elnyerte a Körmend Város Bora 2015 címet. A legfinomabb nedű a Major Árva borház itala, amelyet egy szakértőkből és városi elöljárókból álló zsűri választott ki. A cím elnyerése mellett a borászok kizárólagosságot is kapnak arra, hogy a városi rendezvényeken csak az e címet birtokló borokat szolgálhassák fel. Az idei év borát augusztus 18-án kedden a Körmendi Augusztusi Szabadtéri Színházi Alkalom előadásán már lehet kóstolni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!