Megint csúcsot döntött a Sziget, 430 ezren voltak

Tavaly 15 ezerrel kevesebben váltottak jegyet a hétnapos rendezvényre, melynek három napján is ki kellett tenni a megtelt-táblát. Ez azt jelenti, hogy hétfőn, pénteken és szombaton is 80 ezer ember volt a zenei fesztiválon. A Sziget így annak ellenére is nyereséges lehet, hogy idén a kiugró gázsik miatt 4 helyett 4,7 milliárd forintra nőtt a rendezvény költségvetése. A Sziget egyébként idén is jótékonykodik, a hátrahagyott sátrakat a sokszor szabad ég alatt éjszakázó menekülteknek ajánlják fel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek