Elmű a vihar kapcsán: megszűnt a krízishelyzet

Nincs már nagyobb, összefüggő üzemzavar a budapesti áramszolgáltatásban a hétfői vihar következményeként - közölte az Elmű szóvivője csütörtökön az MTI megkeresésére. Boross Norbert tájékoztatása alapján a krízishelyzet a szerda délutáni órákban zárult le, csütörtök reggelre pedig legfeljebb 20-30 hiba maradhatott a fővárosban elszórtan. A hétfő esti vihar következtében 45 ezer fogyasztónál szűnt meg az áramszolgáltatás a fővárosban. Ugyan az elektromos hálózat kevéssé károsodott, a lezúduló eső és a talajvíz nyomán vízzel telítődtek azok a pincék és alagsori helyiségek, ahol a társasházak transzformátorállomásai működnek. Szerdán reggelre elsősorban a Nagykörút mentén, VII. és VIII. kerületi társasházakban nem volt még áram, összesen mintegy ezer fogyasztónál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek