Öttusa Eb - Az első tízben mindhárom magyar az úszás után

Mindhárom magyar döntős az első tíz helyezett között áll az úszás után az angliai öttusa Európa-bajnokság hagyományos férfi versenyében. A selejtezős eredmények alapján Demeter Bence az utolsó előtti, Marosi Ádám és Kasza Róbert pedig az utolsó, azaz a leggyorsabb futamba került. Demeter javított csütörtöki eredményén, 2:02.49 perccel - az ír Arthur Lanigan-O Keeffével holtversenyben - hetedik lett összesítésben. Az utolsó futamban a két magyar közül Kasza kezdett gyorsabban, Marosi az első százon kicsit visszafogottabb volt, a végére azonban változott a sorrend, Marosi 2:01.92-vel csapott a célba a 200 méter végén, míg Kasza 2:02.75-tel végzett. Előbbi idő a hatodik, utóbbi pedig a kilencedik legjobb volt a teljes mezőnyt tekintve. Marosi némileg elmaradt attól, amit a selejtezőben úszott, Kasza viszont javított. Az első számot a várakozásoknak megfelelően a brit James Cooke nyerte 1:56.16-tal. A második is egy hazai versenyző, Joseph Choong lett 1:59.20-szal, míg a harmadik legjobb időt az orosz Makszim Kusztov úszta 2:00.44-gyel. A bathi Eb szombati férfi, illetve vasárnapi női döntőjében nyolc olimpiai kvótát osztanak ki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek